Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton és a Ferrari-kérdés: A lojalitás nagyon fontos!

Hamilton és a Ferrari-kérdés: A lojalitás nagyon fontos!

Crash, Speedweek
Fontosabb Lewis Hamilton számára a lojalitás, mint hogy pályafutása végén elmondhassa, a Ferrarinál is versenyzett. Véglegesen mégsem zárja ki, hogy egyszer vált.

„Lewis olajat öntött a tűzre a Ferrarihoz szerződésről szóló pletykáknál azzal, hogy vörösbe öltözött az Olasz Nagydíj paddockjában” – írta a Mercedes a piros ingben megérkező címvédőjét ábrázoló kép mellé ironikusan a közösségi oldalán. Monzához valóban a piros szín illik, és a Mercedes sem lőtt mellé azzal, hogy a helyszínen újra előkerül a minden évben visszatérő kérdés: lesz-e valaha is a Ferrari versenyzője Lewis Hamilton?

A brit sosem titkolta, hogy rajong az olasz márkáért. Ezért is vett magának saját Ferrarit otthonra. Az átszerződéshez viszont még sosem került közel, és látva a Mercedesszel való menetelését, nehéz is elképzelni róla, hogy megtegye. Csütörtökön a monzai paddockban azért megkérdezték, el tud-e képzelni olyan körülményeket, amik Maranellóba tudnák csábítani. „Nem gondolnám, hogy ez a csábításon múlik. Inkább a játékterven. Az imént megkérdezték tőlem, milyen érzés lenne számomra, ha úgy fejezném be a pályafutásomat, hogy sosem versenyeztem a Ferrarinál. Őszintén szólva amikor a Mercedesnek vagy a része, egész életre egy családhoz tartozol – nyilván csak ha velük is maradsz.”

„Vegyük példának Stirling Mosst, vagy akár Juan Manuel Fangiót – ők is ehhez a családhoz tartoznak. Része vagy a történelmüknek, vigyáznak rád egész hátralévő életedben. Ez számomra fontos. A lojalitás nagyon meghatározó tényező” – tette egyértelművé, hogy neki jó ott, ahol most van.

Kizárni ennek ellenére nem mert semmit. „Ha az életed eljut egy pontra, amikor valamin változtatni akarsz, akkor nyilván ez is egy lehetőség lenne. De nem hiszem, hogy most ez lenne.”

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Lewis Hamilton pillanatnyilag nem érzi úgy, hogy helyet kéne cserélnie Sebastian Vettellel (Fotó: XPB)

Hamiltonnak így viszont Monzában marad a legyőzendő ellenfél szerepe, aki bizony időnként füttykoncertet is kap a tifositól, ha borsot tör a ferrarisok orra alá. Ő azonban nem érzi úgy, hogy Olaszországban ellenséges területen lenne. „Valójában sok rajongóm van Olaszországban. Németország után itt adom el a legtöbbet a ruhámból. Az év során sok szurkolóra tettem itt szert. Voltam olyan szerencsés, hogy állhattam párszor a dobogó tetején, és még ha az itteniek kilencven százaléka Ferrari-győzelemre is vágyik, akkor is kapok kedves üzeneteket Olaszországból. Olyanokat is írnak, hogy »Igen, a szívünk a Ferrariért dobog, de elismerjük az eredményeidet«. Persze igazi változás csak akkor következne be, ha a Ferrari versenyzője lennék. És a tifosi gyakran mondja, hogy menjek végre a Ferrarihoz” – mesélte a brit.

Ha lassabbak, majd megoldja a Hamilton-faktorral!

Kérdés, a hétvégén fogja-e úgy érezni, hogy Monzában inkább ülne az egyenesekben szélvészgyors Ferrarik egyikében, mint a Mercedesében. Hamilton szerint spái formájuk és az év eddigi trendjei alapján a Ferrari az Olasz Nagydíj egyértelmű favoritja. „Nagyon-nagyon nehéz hétvége lesz ez. Az időjárás össze-vissza fog változni, ami vagy megkönnyíti, vagy megnehezíti majd. Remélem, hogy szoros küzdelem alakul ki, mint legutóbb. Csak ne az utolsó körben legyen az, hanem egész versenyen, és legyen igazi párharc!”

A reménytelennek érzett helyzetek általában csak feltüzelik Hamiltont. Ezért még ha hátrányban is érzi magukat, mégis kihívásként tekint erre. Egy éve is a Ferrari tűnt a monzai favoritnak, aztán a versenyen mégis hibába hajszolta Sebastian Vettelt, majd megelőzte Kimi Räikkönent, és elvitte a győztes trófeát. „Van, hogy úgy vágsz neki egy hétvégének, hogy a csapat azt jósolja, elöl leszünk, aztán hátrányban találjuk magunkat. És van, hogy azt gondolod, hátrányban leszel, erre elöl vagy. Nem igazán tudhatjuk, amíg nem hajtunk pályára, és nem látjuk az időeredményeket. Egyes versenyeken a múltban többet tudtam kihozni az autóból, mint amit előzetesen gondoltam. És ezt nagyon élvezem! Megérkezem egy pályára, annak friss élményével, hogy az előző versenyen nem mi voltunk a leggyorsabbak, aztán képes vagyok én jelenteni a meghatározó különbséget a következő versenyen.”

„Ugyanúgy vágok neki, mint mindig: próbálok a maximumnál is többet kihozni az autóból, még akkor is, amikor nem mi vagyunk a leggyorsabbak, mint múltkor a Ferrarik ellen. De még így is többet préselek ki az autóból, és közel viszem a leggyorsabb autó szintjéhez.”

190905 OlaszGP időtábla

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak