Musorujsag
Élő Eredmények

5000 eurós büntetés a McLarennek

5000 eurós büntetés a McLarennek

Autosport
A McLaren 5000 eurós pénzbüntetést kapott az Olasz Nagydíj után, amiért nem megfelelően rögzített kerékanyával küldték pályára Carlos Sainzot. A spanyol kisebbfajta katasztrófának nevezte a szóban forgó kiállást…

Sainz az igen előkelő hatodik helyen állt kerékcseréjét megelőzően, és úgy tűnt, ismét fontos pontokat szerez csapatának, versenye azonban közvetlenül a kiállás után véget ért, jobb első kerekét ugyanis nem sikerült megfelelően rögzíteni a csere alatt, így az lötyögni kezdett, a spanyolnak pedig föl kellett adnia a küzdelmet.

Az FIA már a futam alatt jelezte, a leintés után ki fogja vizsgálni a történteket, és várható volt, hogy a McLaren nem ússza meg szárazon a történteket, ilyen esetekben ugyanis rendre le szoktak csapni a versenybírák, és szankcionálnak veszélyes kiengedés miatt.

Carlos Sainz (Fotó: XPB) Carlos Sainz (Fotó: XPB)

Ezúttal sem volt ez másként. Nemrég közölték, a mulasztás miatt 5000 eurós büntetést rónak ki a csapatra, igaz, hivatalos közleményükben azért megjegyezték, a McLaren mindent megtette, hogy a hiba észlelése után elkerülje a bajt és megelőzze a további veszélyeket, hiszen azonnal szóltak versenyzőjüknek, aki rögtön leállította autóját.

A spanyol a leintést követően kissé katasztrofálisnak nevezte a kiállást. „Volt ott minden. A lámpa zöldre váltott, és azt hittem, az autó kész, aztán újra piros lett, újra megemelték az autót, újra rögzítették a kerekeket, és úgy tűnt, már készen vagyunk, de… kissé katasztrofális volt, de van ilyen. Megesik ez is. Mind emberek vagyunk, mind hibázhatunk. Lehet, valahol meghibásodott valami. Még ki kell vizsgálnunk a történteket” – magyarázta.

Bár csalódott, egyáltalán nem hibáztatta csapatát, sőt kiemelte, a taktika remek volt a futam során. „Kár a kiesésért, mert ez a hatodik hely többé-kevésbé biztosnak tűnt. A Renault gyorsabb volt, (Alexander) Albon viszont nem tudott leelőzni. Azt hittem, a közepeseken majd gyorsabb lesz. A vele való koccanás után veszítettem egy kis időt, de így is rendben voltunk. A kiállás kaotikus volt, és volt egy kis félreértés. De a taktika jó volt, ahogy eddig egész évben” – hangsúlyozta.

Carlos Sainz (Fotó: XPB) Carlos Sainz (Fotó: XPB)
Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: XPB)

További tartalmak