Musorujsag
Élő Eredmények

Montoya szerint Vettelnek technikai gondjai vannak

Montoya szerint Vettelnek technikai gondjai vannak

Motorsport
Sebastian Vettel idei hibái mögött nem mentális, hanem technikai probléma állhat – véli a korábbi bajnoki bronzérmes, Juan Pablo Montoya, aki nagyon jól tudja, nehéz alkalmazkodni egy a pilóta stílusához nem illő versenyautóhoz.

Felejtős hetek, hónapok vannak a négyszeres világbajnok háta mögött: futamgyőzelmet a tavalyi Belga Nagydíj óta nem szerzett, az F1-es sajtó figyelmének középpontjába pedig inkább hibái, mintsem eredményei okán került. Az új csapattárs, Charles Leclerc eközben szárnyal: a döcögősebb kezdés után remekül beilleszkedett a Ferrarihoz, és már két futamgyőzelmet is szerzett.

Vettel gyengélkedésének, és a fiatal csapattárstól való elmaradásának (ez inkább az év második felében jellemző) okairól csak találgatni lehet. Egyesek szerint egy mentális probléma áll a háttérben, Juan Pablo Montoya azonban más véleményen van.

A kolumbiai szerint Vettelt inkább egy technikai probléma hátráltatja. „Szerintem valami nem fekszik nekik az autóban, vagy az idei gumikkal van gondja, Leclerc pedig sokkal jobban tudott alkalmazkodni” – nyilatkozta. „Szenved, hogy olyan gyorsan tudjon menni, mint a csapattárs. Mivel szenvednie kell, és nem érzi jól magát az autóban, hibákat követ el. Ha nem vagy elégedett az autóval, de gyorsnak kell lenned, becsúszik néhány hiba” – magyarázta.

Sebastian Vettel és Lance Stroll balesete (Fotó: XPB) Sebastian Vettel és Lance Stroll balesete (Fotó: XPB)

„Nem hiszem, hogy ez mentális jellegű probléma lenne, szerintem sokkal inkább technikai. Ennek az egésznek a probléma megértése a lényege. Lennie kell valakinek az oldaladon, aki megérti, mi folyik itt” – folytatta a Williams és a McLaren korábbi versenyzője.

A helyzet Montoyát 2005-ös és 2006-os szezonjára emlékezteti, amikor a McLarennek változtatnia kellett első felfüggesztésén, a pilóta vezetési stílusa ugyanis nem passzolt az eredeti megoldáshoz. Úgy érzi, Vettel esetében is inkább az autón kellene változtatni, ez a megoldás ugyanis inkább vezethet eredményre, mint a versenyző stílusának megváltoztatása.

„Nagyon nehéz megváltoztatni a vezetési stílusod. Ha változtatsz azon, ahogyan addig vezetted az autót, még lehetsz gyors, de valószínűleg nem annyira gyors, mint a megszokott módszerrel. Bizonyos mértékig persze alkalmazkodnia kell, de nagyon bonyolult megtanulni, hogyan lehetsz gyors egy teljesen más stílusban. Jobb, ha az autót igazítják a te vezetési stílusodhoz, mintha neked kell a stílusod valaki máséhoz” – fogalmazott.

Vettel ferraris szerződése 2020 végéig érvényes, az idei gyengélkedést látva azonban vannak, akik úgy vélik, a német hamarabb kiléphet ebből. Montoya ezt a vélekedést sem osztja. Szerinte Vettel, ha akarja megoldhatja a problémákat, és marad a vörösöknél. „Le kell szegnie a fejét, és a csapattal együtt keményebben kell dolgoznia, mint eddig bármikor. Az egyedüli út az, hogy keményebben dolgozik, és valamit máshogy csinál majd, mint eddig. Biztosan van egy megszokott munkamódszere, de ez jelenleg nem vezet eredményre” – mondta.

Juan Pablo Montoya (Fotó: XPB) Juan Pablo Montoya (Fotó: XPB)
Borítókép: Juan Pablo Montoya és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak