Musorujsag
Élő Eredmények

Egy harmadik DRS-zónát is kijelöltek Szingapúrban

Egy harmadik DRS-zónát is kijelöltek Szingapúrban

FIA, RaceFans
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egy harmadik DRS-zónát is kijelölt a hétvégi Szingapúri Nagydíj helyszínén.

Az előzések számának növelése érdekében, és a futamok izgalmasabbá tétele végett az FIA egy ideje már kísérletezik a DRS-zónák számának növelésével, avagy adott esetben hosszuk változtatásával egyes versenypályákon.

A hétvégi szingapúri futam előtt is változtattak az eddigi „elrendezésen”, a Marina Bay-versenypályán ugyanis egy harmadik előzési zóna is várja majd a versenyzőket. Az új zóna a tizenhármas és a tizennégyes kanyar között lett kijelölve, érzékelési zónája pedig 102 méterrel a tizenhármas forduló előtt kapott helyet.

FIA logó (Fotó: XPB) FIA logó (Fotó: XPB)

A másik két zóna a megszokott helyen található: az első a célegyenesben lesz, a második pedig az ötös és a hetes kanyar között található egyenesebb szakaszon. A versenyzők, ahogyan azt már megszokhattuk az időmérőn és az edzéseken szabadon használhatják állítható hátsó szárnyukat a három kijelölt zónában, a futamon pedig olyankor hozhatják működésbe a DRS-t, amikor egy másodpercen belül vannak az előttük haladókhoz.

A módosításra azt követően került sor, hogy az FIA új versenyigazgatója, Michael Masi vezetésével külön elemzést végzett a DRS hatékonyságával kapcsolatban (az utóbbi időben a szövetség már igyekszik ennek megfelelően alakítani a zónákon).

Ami az előzések számát illeti, a technikás szingapúri pálya (bár sokszor emlékezetes, eseménydús versenyt láthattunk rajta) „előkelő” helyet foglal el azon aszfaltcsíkok közül, melyeken nehéz a manőverezés. A tavalyi versenyen például a Mercedes statisztikái szerint mindössze 19 előzést történt, melyből öt esetben használták a DRS-t.

Max Verstappen (fotó: XPB) Max Verstappen (fotó: XPB)
Borítókép: Lewis Hamilton (fotó: XPB)

További tartalmak