Musorujsag
Élő Eredmények

Sok a munka, de időben elkészül a holland pálya

Sok a munka, de időben elkészül a holland pálya

Motorsport
Bár még sok munka vár az illetékesekre, a Holland Nagydíj főszervezője, Jan Lammers biztosra veszi, időben végeznek a zandvoorti pálya modernizálásával, és minden készen fog állni a királykategória májusi fogadására.

A Forma–1 mezőnyét legutóbb 1985-ben vendégül látó versenyhelyszínen a pályát és az infrastruktúrát is fel kell készíteni a királykategória visszatérésére, a szervezőknek pedig több környezetvédelmi kérdést is figyelembe kell venniük a létesítmény elhelyezkedése miatt. Az idő pedig vészesen fogy, a 2020-as futamot ugyanis a tervek szerint május elején rendezik.

Sokat kell még tehát dolgozni, hogy a pálya a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kívánalmainak és a helyi hatóságok előírásainak is megfeleljen, a főszervező, Jan Lammers azonban nem aggódik a határidő miatt – a korábbi F1-es pilóta szeretné meglepni a kétkedőket!

„Még sok a tennivalónk, de nagyon keményen dolgozunk” – nyilatkozta a Motorsportnak. „És ahogy Max (Verstappen) sem lepődik azon, hogy képes elvégezni a feladatait egy hétvégén, mi sem gondoljuk, hogy ne tudnánk befejezni a munkálatokat. Szóval azt hiszem, sok embert meglepünk majd a jövő évi eseménnyel. Szeptember végén már láthatják, hogy gőzerővel zajlik a munka, ami októberben is folytatódik, és mire felállítjuk a karácsonyfát, készen is lehetünk.”

Max Verstappen Zandvoortban (Fotó: Red Bull) Max Verstappen Zandvoortban (Fotó: Red Bull)

„A tervek már elkészültek, építészeti szempontból pedig a partnereink könnyel elboldogulnak majd ezekkel a komoly szakértelmüknek köszönhetően. Szóval jövőre már egy csodálatos versenypálya lesz itt” – hangsúlyozta a szakember.

Lammers nyilatkozata során cáfolta a késéssel kapcsolatos híreket. „Anélkül, hogy Hollandia minden lakosával közölnénk minden részletet, a futam most egy nagyon népszerű téma. Szóval a média szeret híreket közölni róla, és ha nincsenek hírek, akkor keresnek ők maguk. És ilyenkor természetesen mindig találnak valami negatívat. De nincs ok az aggodalomra. A pálya készen lesz májusig. Szerintem inkább azokra kell hallgatni, akik tudják, mi folyik itt” – magyarázta.

Persze azt nem tagadta, hogy munkájuk során néha nehézségekkel szembesülnek, ezek azonban elmondása szerint nem egyszer kreatív megoldásokat szülnek. „Jól haladunk, és elégedettek vagyunk. Jelenleg mindent irányítás alatt tartunk. Persze nem látsz mindent előre, de igyekszünk felkészültek lenni. A nehézségek néha kreatív megoldásokhoz vezetnek, így volt ez az utakkal is. A célunk most az, hogy legfenntarthatóbb verseny legyünk (a terv az, hogy sokan biciklivel érkezzenek a helyszínre). A kormánnyal is lesznek még feladataink, hiszen az ország 35 éve nem rendezett futamot. Vannak tehát nehézségek, de mindenki véleményét tiszteletben kell tartani. A terv szerint haladunk. Nem vagyunk könnyelműek, csak magabiztosak. A futam egyedi lesz, olyan, mint egy fesztivál” – zárta gondolatát.

Max Verstappen Zandvoortban (Fotó: Red Bull) Max Verstappen Zandvoortban (Fotó: Red Bull)
Borítókép: Max Verstappen Zandvoortban (Fotó: Red Bull)

További tartalmak