Musorujsag
Élő Eredmények

Binotto: Vettel egy vezető, a Ferrari szereti őt

Binotto: Vettel egy vezető, a Ferrari szereti őt

Sport Bild
Hiába a monzai hiba és a csapattárs győzelmei, főnöke biztosította Sebastian Vettelt, hogy továbbra is teljes mértékben mögötte állnak.

Nehéz időszakot él az utóbbi hónapokban Sebastian Vettel, és helyzete az előző két versenyhétvégén élesen elvált a Ferrariétól. Miközben a szezon első felében lehetett azt mondani, hogy a négyszeres világbajnok mellett csapata is elmarad a várakozásoktól, a nyári szünet után a vörösök két győzelmet arattak ifjú reménységükkel, Charles Leclerc-rel, és csak négyszeres világbajnokuk nem ütötte meg a várt szintet.

Az Olasz Nagydíjon elkövetett újabb hibája és büntetése után az olasz sajtó ismét az őrségváltásról kezdett harsogni, Leclerc pedig nemcsak hazai pályájukon aratott sikerével lopta be magát a tifosi szívébe, hanem többek között azzal is, hogy anyanyelvükön szólította meg őket már a leintés utáni interjú során, amikor valójában az angol a kötelező nyelv.

Új kedvenc lépett a botladozó régi helyébe? Mattia Binotto csapatfőnök szerint távolról sem! Állítása szerint mind a Ferrari, mind annak hívei továbbra is ugyanolyan családtagként tekintenek Vettelre, mint amikor jó formában szállította nekik a sikereket. „Az egész csapat támogatja és szereti őt. A Ferrari szereti Sebastiant! A Ferrari-szurkolók is szeretik Sebastiant. Milánóban a kilencvenedik évfordulóra rendezett eseményen eufóriában fogadták őt, és mindezt Spa után, ahol nem a legjobb napját teljesítette” – emlékeztetett a Sport Bildnek nyilatkozó Binotto.

Egyúttal azt is cáfolta, hogy Vettel háttérbe szorult az egyre inkább vezérré váló Leclerc mellett. „Sebastian egy vezető. Támogat minket a helyes irány megtalálásában, a fejlődésben, és folyamatosan új ötletekkel, lehetőségekkel áll elő. Sebastian hajt bennünket, hogy mindig jobbá váljunk. Ő nemcsak egy versenyző, hanem egy fontos része is a csapatnak. A monzai csapatfotózáson is lehetett ezt látni és érezni rajta, a csalódása után. Mindenki ritmusosan tapsolt, és azt skandálta: »Seb-Seb, Seb-Seb!«

Mattia Binotto, Charles Leclerc és Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Mattia Binotto, Charles Leclerc és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Az ugyanakkor továbbra is kérdéses, jön-e a már tavaly Spa óta várt fordulópont a németnél, és ha igen, mikor, milyen formában. A bő egyéves nyeretlenségének megszakítása mindenképpen nagy lökést adhatna neki, ám az még nem világos, a Ferrari előtt nyílik-e még hasonlóan nagy lehetőség, mint Spában és Monzában, és ha igen, Vettel képes lesz-e többet kihozni az SF90-es autóból, mint az azzal eddig jobban boldoguló Leclerc.

A hétvégén Szingapúrban nehéz erőpróba vár a vörösökre, és bizonyos szempontból ezúttal is elválik egymástól a Ferrari és Vettel helyzete. A kanyargós, lassú utcai pálya a német egyik legjobb vadászterülete, négy ottani győzelmével rekordernek számít, igazi mestere Szingapúrnak. Csakhogy az autója éppen az ilyen típusú helyszíneken gyengélkedik a leginkább a kevés leszorítóereje miatt, és miután Vettel stílusából adódóan nem érzi magát otthonosan benne, ez a bizonytalanság a falak közelségében ismét akadályozhatja őt a jó teljesítményben.

Binotto szerint azonban nemcsak a volán mögött, általában véve is a magabiztosság lenne a kulcsa annak, hogy visszatérjen a régi, az igazi Vettel. „Most éppen mélyponton van, újra rá kell találnia az önbizalmára. De nekünk is rá kell találnunk az önbizalmunkra. Én bízom benne, és minden erejével azon van, hogy újra magabiztossá és sikeressé váljon” – tette egyértelművé a csapatvezető.

Borítókép: Mattia Binotto és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak