Musorujsag
Élő Eredmények

Pérez Magnussent szidta – majd őt találták hibásnak…

Pérez Magnussent szidta – majd őt találták hibásnak…

FIA, Crash
Bár ő Kevin Magnussent vádolta, Sergio Pérezt hozta ki bűnösként az FIA a két versenyző szingapúri második szabadedzésen történt incidensében.

A két versenyző a Szingapúri Nagydíj péntek esti második tréningjének második felében akadt össze. Sergio Pérez lassú tempóban készült a következő gyorskörére, amikor Kevin Magnussen megelégelte a lassúságát, és az utolsó előtti kanyarnál kívülről bebújt a Racing Point mellé. Ellenfele viszont ekkor már jobbra tartott, vagyis bezárta a korábban még ott kínálkozó rést. A két autó közel került, Magnussen Haasa pedig szikrákat szórva koccant a falnak. Mindketten folytatni tudták a körözést.

Magnussen nem értette, Pérez miért zárt rá. „Mi az ördög?!” – kérdezte fölháborodottan. Ellenfele eközben őt hibáztatta. „El akarta *****ni a körömet!” – kiáltotta a csapatrádióba dühösen.

Az edzés után Pérez a versenyzők íratlan illemkódexére hivatkozott, melynek értelmében a megállapodásuk szerint az utolsó kanyarokban nem próbálnak már előzésbe kezdeni. „Valójában nincs konkrét szabály erre, de egy megállapodás van. Mindenki rákészül a körére. Én is ezt tettem, az egyik Mercedes volt előttem, és nem számítottam arra, hogy Kevin érkezik, és megpróbál bebújni mellém” – nyilatkozta Pérez, előrebocsátva, hogy el fog beszélgetni ellenfelével. „Egyes versenyzők tartják magukat az íratlan egyezségekhez, mások nem. Szerintem el kéne ezen gondolkodni, talán egy szabályt is kéne rá kreálni. Nem jó látni ezt.”

Sergio Pérez (Fotó: XPB) Sergio Pérez (Fotó: XPB)

E kifogások és a túlzásnak érezhető füstölgése viszont teljes mértékben hidegen hagyta az FIA versenybíróságát, amely fél órával a leintés után meghallgatásra várta a két versenyzőt, majd megállapította, hogy Pérez volt a hibás, ezért egy hivatalos figyelmeztetést adott neki.

Az FIA indoklásában az állt, miután Pérez az esetet megelőzően letért a külső versenyívről, Magnussen okkal hihette azt, hogy meg tudja előzni a 21-es kanyar kijárata után, mivel e jelek arra is utalhattak, hogy a mexikói a boxutcába hajt ki. „Pérez beállítási instrukciókat kapott a csapatrádión, majd újra gyorsítani kezdett, és követte az előtte haladó Mercedest. Bezárta a közte és a fal között lévő területet, így Magnussen a falnak kényszerült, miközben próbálta elkerülni az ütközést Pérezzel. A bírák szerint Pérez manővere kimeríti az ‘indokolatlanul lassú, kiszámíthatatlan vagy potenciálisan veszélyes vezetés’ fogalmát, ezért a versenyző megrovásban részesült” – állt a hivatalos indoklásban, mely még megjegyezte, Pérez nem szándékosan szorította ki ellenfelét.

A mexikói a 13., Magnussen a 19. idővel zárta a második szabadedzést.

190919 idotabla SzingGP

Borítókép: Sergio Pérez és Kevin Magnussen koccanása (Fotó: Formula1/Twitter)

További tartalmak