Musorujsag
Élő Eredmények

Rajtol a hokiliga döntője

MTI
A címvédő DVTK Jegesmedvék egymást követő negyedik sikerére hajt a jégkorong Erste Liga pénteken rajtoló fináléjában, míg ellenfele, az elmúlt két esztendőben is döntős MAC Budapest története első diadaláért száll harcba.

Mikael Tisell, a diósgyőriek svéd edzője a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: csapatának az agresszív támadás és a hatékony védekezés lesz a taktikája a MAC ellen
Az egy évvel ezelőtt érkezett szakember úgy fogalmazott: jól ismeri és tiszteli egymást a két együttes. A cél az, hogy az első két budapesti mérkőzésből legalább egyet megnyerjenek, és aztán mehet tovább a döntő. A Jegesmedvéknél sérült játékos nincs, mindenki teljes elánnal készül a fináléra.

Az alapszakaszgyőztes miskolciak a Fehérvári Titánok és az SC Csíkszereda búcsúztatásával biztosították helyüket a döntőben. A fővárosi együttes 2015-ben csatlakozott az akkor még MOL Liga nevet viselő sorozathoz, s az elmúlt két kiírás ezüstérmét cserélné aranyra. A középszakasz megnyerése jogán az első két találkozót saját közönsége előtt a Tüskecsarnokban vívhatja a MAC, amely a Ferencváros és a Corona Brasov kiejtésével jutott fináléba. A párharc az egyik fél negyedik sikeréig tart, a győztes egyben magyar bajnok is lesz.

Az M4 Sport a döntő valamennyi mérkőzését műsorra tűzi, de az első és a harmadik, valamint szükség esetén az ötödik meccset csak az m4sport.hu közvetíti élőben.

Az elmúlt év szeptemberben kezdődött szezonban kilenc klub indult az Erste Ligában: az ASC Corona 2010 Brassó, az SC Csíkszereda, a Dunaújvárosi Acélbikák, a DVTK Jegesmedvék, az EV Vienna Capitals, a Fehérvári Titánok, a Ferencváros, a MAC Budapest és az Újpest.

A döntő programja:
péntek, 19.00: MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék (élőben az m4sport.hu-n)
szombat, 20.00: MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék (M4 Sport és m4sport.hu)
jövő kedd, 18.30: DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest (m4sport.hu)
jövő szerda, 20.00: DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest (M4 Sport és m4sport.hu)
jövő szombat, 19.00 (ha szükséges): MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék (m4sport.hu)
április 2., hétfő, 20.00 (ha szükséges): DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest (M4 Sport és m4sport.hu)
április 5., csütörtök, 20.00 (ha szükséges): MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék (M4 Sport és m4sport.hu)

Az elmúlt szezonig a MOL Liga nevet viselő sorozat eddigi bajnokai:
2008/09: HC Csíkszereda
2009/10: Vasas Bp. Stars
2010/11: HSC Csíkszereda
2011/12: Dab.Docler
2012/13: Dab.Docler
2013/14: HC Nové Zámky
2014/15: Miskolci Jegesmedvék
2015/16: DVTK Jegesmedvék
2016/17: DVTK Jegesmedvék

További tartalmak