Musorujsag
Élő Eredmények

Bővülhet az Erste Liga

Bővülhet az Erste Liga

MTI
Három csapat, a Vasas, a Debrecen (DEAC) és a Gyergyószentmiklós kíván csatlakozni a jégkorong Erste Liga mezőnyéhez.

A magyar szövetség (MJSZ) csütörtöki beszámolója alapján a Vasas magját a kiöregedő utánpótlás korosztály alkotná. Több komoly partnerrel is kapcsolatban áll a fővárosi klub, amely a pénzügyi fedezetet így biztosítaná, a csapat hazai mérkőzéseit pedig a káposztásmegyeri csarnokban rendezné.

A debreceniek közösségteremtésre és komoly hagyományokkal rendelkező egyetemi sportéletre alapozzák pályázatukat. Cél, hogy a versenysport mellett az egyetemi oktatásban is részt tudjanak venni a játékosok, ehhez a város és az egyetem nyújtja a szükséges támogatást.

A Gyergyó HK az idén 70 éves, és a kerek évfordulón visszatérne a magyar bázisú bajnokságba. A helyi közösség életében nagyon fontos a jégkorong, teltházas mérkőzésekkel számolnak. A csapat indulásának anyagi fedezetét helyi származású vállalkozók biztosítanák.

Az elhangzott vélemények alapján a liga vezetése egyeztet a pályázókkal a csapatok által kért garanciákról. Az egyeztetéseket követően a liga vezetése állít össze egy előterjesztést, melyet továbbít az MJSZ szakmai bizottságának. A szakmai bizottság döntése után a csatlakozások befogadásáról a végleges döntést az MJSZ elnöksége mondja majd ki.

Az elmúlt szezonban kilenc klub indult az Erste Ligában: a MAC Budapest és a DVTK Jegesmedvék mellett az ASC Corona Brasov, az SC Csíkszereda, a Dunaújvárosi Acélbikák, az EV Vienna Capitals, a Fehérvári Titánok, a Ferencváros és az Újpest.

Borítókép: Budapest, 2018. március 31. A bajnok MAC Budapest játékosai ünnepelnek a budapesti Tüskecsarnokban 2018. március 31-én, miután a jégkorong Erste Liga döntőjének ötödik mérkőzésén hosszabbítás után 3-2-re legyőzték a címvédő DVTK Jegesmedvék csapatát és ezzel 4-1-re megnyerték a párharcot. A MAC története első diadalát aratta. MTI Fotó: Czagány Balázs

További tartalmak