Hoki-vb: Keserű a szánk íze

Úgy érzem, hogy a magyar jégkorong-válogatott és persze a szövetség is (szigorúan jó értelemben véve) tehet arról, hogy a vasárnap zárult nurszultáni divízió I/A-világbajnokság miatt sokan keseregnek.

„Keserű a szánk íze” (Fotó: Mudra László - MJSZ)
Mi az a „jó értelemben véve”? Hát az, hogy a 2015-ös krakkói feljutás és a 2016-os majdnem A-csoportban maradás utáni programban a csapat stabilan a divízió I/A-ban maradt, tavaly pedig csupán 15.8 másodperc választotta el a feljutástól. Azóta ráadásul a DVTK és a MAC bekerült a magyarnál magasabban jegyzett szlovák élvonalba. Így az osztrák pontvadászatban több mint egy évtizede edződő Fehérvárral együtt már három csapat is A csoportos körülmények között játszhat.

Mindenki azt hihette, hogy ha a korábbinál jobbak a körülmények, feltételek, több magyar hokis kap A csoportos terhelést, akkor az a közel 16 másodperc eltüntethető, és most a kazah fővárosban is megcélozható a feljutás. Nem sikerült, és az utolsó forduló előtt még a kiesés is benne volt a pakliban.

Soktényezős, hogy miért lefelé és nem felfelé kellett összpontosítanunk. Előjáróban pár beszédes adat: minden lényeges csapatmutatóban (lőtt gólok, emberelőny-kihasználás, emberhátrány-kivédekezés, védési hatékonyság) az utolsó, hatodik lett a magyar válogatott, egyedül a kapott gólok számában előzött minket a búcsúzó litván együttes, hála annak, hogy a záró körben kaptak kilenc gólt a szlovénoktól.

Magyar jégkorong-válogatott (Fotó: Mudra László - MJSZ) Magyar jégkorong-válogatott (Fotó: Mudra László - MJSZ)



Hátvéd gólt nem lőttünk, és a hét hátvédünk közül senki nem volt, aki a plusz/mínusz mutatóban pluszban zárt volna, volt aki mínusz 4-gyel fejezte be a tornát. A csatároknál nem volt, aki az öt mérkőzés alatt hozta volna az egy pontos átlagot, Bartalis 3 pontjával a legeredményesebb lett. Csupán hárman – Benk, Nagy Krisztián és Bartalis – zártak pluszban, ketten mínusz 6-tal zártak, de volt mínusz 5-ös és mínusz 4-egy mutató is.

Ilyen teljesítménnyel nem meglepő, hogy a két kapus, Bálizs és Vay sem tudott segíteni, sokszor kerültek kiszolgáltatott helyzetbe, és felőlük sem áradt olyan erő a csapat felé, ami korábban jellemezte őket klubjukban vagy a válogatottban.

Már szóba került, hogy a DVTK-t és a MAC-ot – többek között állami pénzből – sikerült versenyeztetni a szlovák bajnokságban. Azonban sokszor fordult elő, hogy az éles, kritikus helyzetekben nem magyar, hanem légiós küzdött a pályán. Ez visszaköszönt a vb-n, amikor nekünk kellett volna gólt lőni, vagy védekezni. A honosítás sem lehet megoldás, mert ha a hokira a fiatalságát beáldozó gyermek, illetve a szülő azt látja, lehet itt bármennyire küzdeni, hajtani, kaparni, iskolai órákat, napokat mulasztani, karácsonyi családi ünnepet kihagyni, majd a felnőtt korosztályba úgy is jön egy légiós, vagy honosításra kiszemelt játékos, akkor mindez megéri-e? Elnézést a személyes példáért, de most kimondottan zavart, hogy Garát Zsombor, akit versenyeztettünk már 18 évesen felnőtt A csoportban, és azóta minden divízió I/A-vb-n, és még mindig csak 21 éves, az utolsó rostán kiesett egy honosított játékos miatt. Kor- és pályatársa, Stipsicz Bence ott volt most Nurszultánban, és ő volt a legponterősebb védőnk (3 gólpassz).

Majoross Gergely megbízott szövetségi kapitány (jobbra) (Fotó: Mudra László - MJSZ) Majoross Gergely megbízott szövetségi kapitány (jobbra) (Fotó: Mudra László - MJSZ)



A csapat az elmúlt egy-más fél évtizedben szinte minden vb-n mutatott fel bravúrt, nála sokkal erősebb ellenfeleket győzött le vagy szorongatott meg. Ennek hatására a riválisok már tudják: ellenünk meg lehet égni, így aztán nem csak mi készülünk rájuk, hanem ők is ránk. Bizony, már szételemeznek minket minden téren: hol vannak a kapusaink gyenge pontjai, miként járatjuk a korongot emberelőnyben, ki miként tartja a botját emberhátrányban, és hol lehet passzsávokat nyitni, stb. Lehet, hogy a vb előtt sokat gyakoroltuk az emberelőnyt és –hátrányt, de ez a vb-n nem köszönt vissza.

Más csapatok is fejlődnek, máshol is tesznek komoly pénzeket a sportágba, máshol is vannak honosítások, és lehetne sorolni azokat a tényezőket, amelyek miatt most már nehezebb, és évről évre még nehezebb lesz az előrelépés.

Egy fejlődési függvény soha sem egyenesen növekvő, vannak benne letörések, hullámok. Ez mindenre és mindenkire érvényes. Egyéni sportra, csapatsportra egyaránt. De még a tanuló gyerekek iskolai teljesítményére  is. Tudomásul kell venni, hogy ha egyik évben 15.8 másodpercre vagyunk az A csoporttól – és halkan jegyzem meg, leszünk végül negyedikek a budapesti csoportban (összesítésben 20. a világon) -, abból nem következik, hogy egy évre rá feljutunk vagy feljuthatunk. És ezt kommunikálni is tudni kell, szövetségnek, edzőnek, játékosnak egyaránt. Ha nem csak szavakban, hanem tettekben is profik vagyunk, akkor lesz előre lépés. Most összesítésben 21. helyen zártunk, azaz csak egy helyet rontottunk papíron. A krakkói feljutás előtti évben, 2014-ben, valamint 2017-ben is 21. lett a magyar válogatott összesítésben, azaz az utóbbi hat vb közül háromban, de mégis mennyire más a már említett (köz)hangulat vagy szájíz.

Kis kitérő: meg kell vizsgálni, hogy mi az optimális: ha a vb előtt egy héttel lépünk jégre utoljára felkészülési mérkőzésen vagy mondjuk, lekötünk egy meccset 3-4 nappal a rajt előtt. Mert úgy láttam, a szövetség aztán tényleg megadott mindent, amit a szakma (edző, játékos, masszőr, stb.) kért.

A magyar szurkolók mindent megtettek (Fotó: Mudra László - MJSZ) A magyar szurkolók mindent megtettek (Fotó: Mudra László - MJSZ)



Az is megér egy elemzést, hogy a magyar hokis hirtelen váltással tud-e akklimatizálódni a nagyon megnőtt követelményeknek. Amikor 2008-ban feljutottunk Szapparóban, az volt az első szezonja a Volánnak az EBEL-ben. Akkor 36 alap- és 6 középszakaszmérkőzést vívott. (Összesen csak 6-ot nyert meg alapidőben a 42 csatából.) Ez nem volt akkora ugrás, mint most sokaknak. A MAC 65, a DVTK 60 meccset játszott, és nem volt egyik sem sétagalopp. Közben még volt Magyar Kupa, válogatott felkészülési tornák, összetartások, és vb előtti felkészülési mérkőzések. Mikor pihenünk? A fejlődés nem csak munkától, hanem a jól elvégzett munka utáni megfelelő idejű pihenéstől is függ. A magyar légiósok zöme ehhez hozzá van szokva, 2-3 naponta meccset játszik, utazik, de már kis kora óta kinn edződik.

Most az a feladat, hogy a rendelkezésre álló javakat (növekvő jégfelület, emelkedő edzői létszám a növekvő gyereklétszám mellett) az eddiginél jobban kihasználjuk. A TAO miatt az elmúlt években rengeteg pénz áramlott a szeretett sportágunkba. Ebből sok jégpálya is épült és jöhettek hozzánk külföldi szakemberek, illetve a magyar edzőket lehetett képezni. De látni kell, hogy a mennyiségi növekvés önmagában még nem elég, a minőségre kell törekedni egy ponton túl. Miért van az például, hogy nem tudunk kinevelni nagy lövő hátvédeket? Nem volt hátvéd gólunk most, de korábban sem volt jellemző. Emberelőnyben nem tudunk kapásból betalálni. Korábbi sztárunk, Frank Banham tudott, ezért is volt az ő honosítása telitalálat, ráadásul kiváló személyiség. De jobb lenne, ha magyar születésű hokis is tudna úgy lőni, mint ő. Csatár is, hátvéd is.

A (világ élvonalába jutott) női válogatott játékosain éreztem, hogy amíg ők kérnek és kapnak valamit (edzőtől, szövetségtől, bárkitől), azért hálásak. Egyébként ilyen volt a szapporói brigád is anno. Most viszont már vannak jelek, hogy ezeket a tejbe-vajba fürösztéseket egyesek természetesnek veszik. Viszont a munkát bele kell tenni a közösbe. Nem elég nyilatkozni, hogy ebből-abból tanulnunk kell.  Mert máskor más hiba jön elő, vagy csak szóban tanulunk, a vizsga annyira nem megy. Ha elérsz egy szintet – mert elértél, hiszen tavaly alig hiányzott valami a feljutáshoz -, akkor még alázatosabban kell dolgoznod, mert az ellenfelek fenik rád a fogukat, és megnövekedett veled szemben az elvárás, akár az edző, akár a szövetség, akár a szurkoló részéről. De a legjobb, ha saját belső motorod késztet hatékonyabb munkára és alázatra.

Utolsó mérkőzésén 3-1-re kikapott a magyar válogatott Kazahsztán legjobbjaitól (Fotó: Mudra László - MJSZ) Utolsó mérkőzésén 3-1-re kikapott a magyar válogatott Kazahsztán legjobbjaitól (Fotó: Mudra László - MJSZ)



Szeretném azt hinni, hogy a magyar hokis már eljutott arra a szintre, hogy nem kell vele kiabálni, ha nem megy a játék. Korábban még Pat Cortina üvöltözése, bottörései, kifakadásai kellettek, hogy a hokisok összeszedjék magukat. Most már remélem nem. Ha igen, és tévedek, akkor Majoross Gergely megbízott szövetségi kapitánynak is érezni kell, hogy felemeli-e a hangját vagy elég a szép beszéd, esetleg a szembesítő kritika.

A német utánpótlásban dolgozva látom, hogy a németek mit csinálnak másként, mint mi (nem biztos, hogy ez jó, nem biztos, hogy ezt kell követnünk, de tény: a német példa működik.) Felnőtt csapatukat néhány másodperc választotta el tavaly az olimpiai aranyéremtől! Az U20-as és az U18-as válogatottjuk ebben az idényben feljutott a világ élvonalába, a top tízbe! A németeknél több az egyéni képzés, mint nálunk. Furcsa, de azt láttam, hogy Németországban kevesebb az edzés, mint Magyarországon. Csak a jelek szerint hatékonyabban bánnak a rendelkezésre álló javakkal. Persze, követhetjük a finn, a svéd vagy a szlovák, esetleg a kanadai vonalat is. Döntse el a szakma, a szövetség. Szerencsés lenne, ha a legkisebbekkel foglalkoznának a legjobb magyar vagy külföldi edzők, mert ha hívunk egy „sztáredzőt”, és őt csak serdülő vagy ifjúsági korosztálytól foglalkoztatjuk, akkor már a hozott gyerekanyagból dolgozik, a tökéletes alapok egy része hiányzik, ami később nehezen pótolható, korrigálható.

Összegezve: továbbra is szépen, az eddigieknél hatékonyabban kell dogozni, alázatosan. Persze, megcélozhatjuk a csúcsot, az A csoportot, de az csak akkor jön el, ha előtte lévő feladatokat (mérkőzéseket, edzéseket) rendre eredményesen lezárjuk. Az volt a szövetségi cél, hogy – ha sikerült mindent belerakni a sportágba, akkor - legyünk liftező nemzet. Ez tavaly közelinek tűnt, idén nagyon távolinak. A mennyiség (játékos létszám, pénz, jég, stb.) adott, minőséget kell produkálni.  Most kizárólag a felnőtt válogatottra értve: szerintem több jégidőt kell adni a magyar játékosoknak, ha már állami pénz is jelen van a kluboknál, meg kell találni az ideális mérkőzésszámot és pihenőidőt a szezon közben, majd a vb előtti időszakban jobb ráhangolódást biztosítani a keretnek. A magyar játékos pedig ne éljen vissza a helyzetével, ne követeljen több fizetést. Az utánpótlás-fejlesztés más téma, de nyilvánvalóan összefügg, hogy idővel kik kerülnek a felnőtt válogatott közelébe.