Másodszor is egyenlíteni tudott a St. Louis az NHL döntőben

Hiába nyerte magabiztos fölénnyel a harmadik meccset a Boston, a St. Louis talpra tudott állni a nagy pofon után.

St. Louis Blues

A St. Louis Blues 4-2-re nyert a vendég Boston Bruins ellen, így másodjára is kiegyenlített az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) döntőjében.

A hétfői találkozó hőse a hazaiak kanadai centere, Ryan O'Reilly volt, aki két gólt szerzett. A Blues - mely története során először nyert odahaza mérkőzést a Stanley Kupa-döntőben - már 43 másodperc után vezetett, és bár az előző mérkőzésen 7-2-es diadalt arató bostoniak Charlie Coyle, majd Brandon Carlo révén kétszer is egyenlítettek, a vezetést egyszer sem tudták átvenni. O'Reilly második gólja után Brayden Schenn üres kapus találata döntötte el végleg az összecsapást.

A Bruins csapatkapitányának, a 42 éves Zdeno Charának a második harmadban el kellett hagynia a jeget, ugyanis olyan szerencsétlenül blokkolt az ütőjével egy lövést, hogy a korong a szájára pattant, amely erősen vérzett, így nem tudott visszatérni.

A párharc ötödik mérkőzését magyar idő szerint péntek hajnalban rendezik Bostonban.

Eredmény:
Stanley Kupa-döntő, 4. mérkőzés:
St. Louis Blues-Boston Bruins 4-2 (2-1, 0-1, 2-0)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-2.