Musorujsag
Élő Eredmények

Hat éremmel folytatták a magyar kajak-kenusok a szegedi világkupát

MTI/M4 Sport
Hat érmet, három-három ezüstöt és bronzot szereztek a magyar versenyzők a Szegeden zajló kajak-kenu világkupa szombati versenynapján.

A kilenc döntőben összesen 15 magyar egység szállt vízre az erős hátszélben, a finálék közül hatban két hazai egységért is szoríthatott a Maty-ér közönsége.

Kezdésként két ezüstéremnek tapsolhatott a publikum. A nőknél K-1 500-on két korábbi ezres specialista, Bodonyi Dóra és Medveczky Erika lapátolt, a forma alapján előbbitől lehetett jobb eredményre számítani. Így is lett, a Szolnok 24 éves, világ- és Európa-bajnok kajakosa végig az élbolyban haladt, féltávnál harmadik volt, és ugyan az új-zélandi Caitlin Ryant már nem tudta befogni, remekül versenyezve végül másodikként ért célba. Medveczky hatodikként zárt.

„Fáradt voltam a múlt heti rangsoroló után, és itt az előfutam és középfutam sem volt az igazi, de most erős pályát tudtam menni. Számítottam rá, hogy az új-zélandi lány jó lesz, így is történt. Nagyon zavart az erős szél, de próbáltam nem foglalkozni vele. Boldog vagyok ezzel az ezüsttel” – nyilatkozott Bodonyi Dóra.

A férfiak K-1 1000 méteres fináléjában Kopasz Bálint címvédőként szállt vízre, miután tavaly –akkor még meglepetésre – ő nyerte Szegeden ezt a számot. A 20 éves algyői kajakos ezúttal is nagyon jól osztotta be erejét, végig a mezőny első felében haladt, és aztán nagyszerű hajrával feljött a második helyre. A győzelmet a portugálok klasszisa, Fernando Pimenta szerezte meg.

„Végig bírtam szusszal, ami nagy dolog ezer méteren. Pimenta nagy versenyző, erős tempót tud menni, de legközelebb szeretném megverni. Ha sikerül, az nagy dolog lesz” – értékelt a fiatal magyar, akire délután még vár egy középfutam 500 méteren.

Ceiner Benjámin negyedik lett a K-1 1000 méter kisdöntőjében.

A nap harmadik, egyben utolsó egyes fináléjában, C-1 1000 méteren Bodonyi András nem tudott beleszólni a dobogós helyek elosztásába, hatodikként zárt, míg a szám B fináléját Kiss Tamás nyerte, aki így összesítésben a tizedik helyen végzett.

A nőknél kenu kettes 200 méteren rakétaként lőtt ki a rajtból a kínai páros, őket nem is tudták megközelíteni a riválisok, Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső pedig a dobogóért harcolt. Az ázsiaiak mögött az oroszok értek be másodikként, míg a magyarok harmadikként zártak (a Molnár Csenge, Nagy Bianka kettős a B döntőben volt érdekelt, és ezt megnyerte).

Nem ez volt azonban a fő versenyük, hiszen ötven perccel később az új olimpiai számban, 500 méteren is harcba szálltak. Itt kanadai, kínai, magyar volt a sorrend a rajt után, és bár az élen többször cserélődött a sorrend, a magyarok végig a harmadik helyen haladtak, és végül újabb bronzérmet szereztek. Kisbán Zsófia és Bragato Giada hatodik lett az utóbbi döntőben.

„Ez a fő számunk, erre készültünk. Elégedettek vagyunk az eredménnyel” – mondta Takács Kincső. Balla hozzátette: nem vett ki belőlük sokat, hogy gyorsan két döntőt is le kellett húzniuk, mivel az edzéseik ennél jóval keményebbek.

„Inkább fejben kellett rendben lennünk”– hangsúlyozta.

K-2 500-on némi meglepetésre nem jutott érem a magyaroknak, mert bár a Takács Tamara, Vad Ninetta duó végig harcban volt a dobogóért, a végére kicsit elfáradva negyedikként ért a célba, a másik egység, Racskó Fruzsina és Szabó Ágnes pedig a hatodik helyen végzett.

A férfiaknál C-2 500 méteren a magyarok, legalább is a tavaly 200-on világbajnoki bronzérmes Hajdu Jonatán és Fekete Ádám rácáfolt az előzetes várakozásokra, olyannyira, hogy még az aranyért is harcban voltak. Féltávnál másodikként haladtak a kínaiak mögött, majd a finisben néhány pillanatra a vezetést is átvették, végül aztán a nagyszerűen hajrázó két lengyel egység közé beékelődve a második helyet sikerült megszerezniük.

A másik magyar kettős, az ifjúsági világbajnok Slihoczki Ádám, Szőke Attila páros is helytállt, hatodik lett.

„Az volt a fontos, hogy tudjunk jönni egy olyat pályát, amire azt mondhatjuk, hogy jó, mert elég maximalisták vagyunk – fogalmazott az Újpest kenusa, Fekete, aki szerdán ünnepelte 24. születésnapját. – Ez az eredmény nagyon jó mérföldkő a párosunk szempontjából. Tavaly elindultunk a 200-ról, jövőre, illetve 2020-ra pedig szeretnénk odaérni az 1000 méterhez, az olimpiai számhoz.”

A nap csattanójaként, teljesen váratlanul a férfiak K-2 500-as fináléjában is gyűjtöttek egy dobogós helyet a hazaiak, mégpedig a Nádas Bence, Erdőssy Csaba kettős révén, amely nagyszerűen versenyezve futott be harmadikként a győztes spanyolok és a második oroszok mögött. Koleszár Mátyás és Németh Viktor a hatodik helyet szerezte meg ebben a versenyben.

„Csütörtökön ültünk össze először, számunkra is kellemes meglepetés ez a bronz. Ma mindent sikerült kihozni ebből az egységből” – mondta Nádas.
„Nagyon nagy siker ez a számunkra”- tette hozzá Erdőssy.

K-2 200 méteren Apagyi Levente és Hérics Dávid hatodik, Csizmadia Kolos és Varga Márk nyolcadik lett.
A szombati paradöntőkben is jutott egy érem a hazai csapatnak: Juhász Tamás VL2 200 méteren harmadikként zárt.

A vasárnapig tartó szegedi versenyre 60 ország közel 700 sportolója nevezett, a magyar csapat 62 fős.

A további program:
később:
elő- és középfutamok – összefoglaló itt

vasárnap:
középfutamok 8.00
döntők 11.30 és 14.50

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1022079"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Hat éremmel folytatták a magyar versenyzők a szegedi világkupát
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2018/05/D_MTI20180519030-1024x561.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak