Újabb kilenc magyar érem a szegedi világkupán

A magyar versenyzők kilenc érmet – egy aranyat, három ezüstöt és öt bronzot – szereztek vasárnap a Szegeden zajló kajak-kenu világkupa 200 és 500 méteres döntői során.

A legrövidebb távon egy-egy első, második és harmadik hely volt a mérleg, a legfényesebb érmet éppen az utolsó döntőben gyűjtötték be a magyarok. A kenu kettesek fináléjában Hajdu Jonatán és Fekete Ádám tavaly világbajnoki harmadik duója remekül rajtolt, hamar az élre állt, s a célig olyan jelentős előnyt épített fel, hogy nem volt kérdés, megnyeri a futamot. A kettős szombaton második lett 500 méteren, így már a második dobogós helyét ünnepelhette. Lelovics Dávid és Némedi Konrád ötödikként futott be a hét hajót számláló mezőnyben.

„Jó pályát jöttünk, elégedettek vagyunk, főleg, hogy hazai közönség előtt sikerült ilyen fölényes sikert aratnunk. Bíztató az eredmény az Eb-re és a vb-re nézve, ott is szeretnénk aranyérmet szerezni” – nyilatkozott Fekete.

Női K-2 200 méteren Hagymási Réka és Szabó Ágnes világbajnok kettőse, illetve Kiss Blanka és Lucz Anna képviselte a házigazdákat, s meglepetésre sokáig utóbbi egység állt jobb helyen a döntőben. Kissék jól rajtoltak, egészen a végéig tartották a lépést az élen haladó, kétszeres olimpiai bajnok Lisa Carrington vezette új-zélandi párossal, csak az utolsó métereken előzte meg őket Hagymási és Szabó. Utóbbi egység lett tehát a második, Kiss és Lucz Anna pedig a várakozást felülmúlva harmadik.

„Számítottunk az éremre, miután tavaly megnyertük a vb-t. Tudtuk, hogy nagyon erős a mezőny, és az sem volt meglepetés, hogy a másik magyar páros is nagyon jó” – mondta Hagymási Réka. „A párom, Ági már sok pályát ment ezen a versenyen, én pedig nem vagyok teljesen egészséges, így nem volt egyszerű a helyzetünk. De nagyon szeretjük ezt a számot, élvezzük a gyors kajakozást.”

Kiss Blanka úgy fogalmazott: nagyon örülnek a harmadik helynek, fiatal páros az övék, nem is sokat gyakoroltak, ezért ők is meglepődtek, hogy sikerült érmet szerezniük.

C-1 200 méteren Hajdu sokáig harcban volt az éremért, de végül két litván és egy georgiai rivális mögött negyedikként futott be. Az 1000 méterről „kiránduló” – pénteken ezen a távon párosban hatodik – Korisánszky Dávid hetedik lett a sprintszám döntőjében. A nők hasonló számában egyik magyar sem rajtolt túl jól, s ez döntőnek bizonyult, Balla Virág végül ötödikként, Devecseriné Takács Kincső hetedikként ért célba. Ez utóbbi szám bekerült az ötkarikás játékok programjába, s ez látszik is, a mezőny ugyanis az utóbbi időben nagyon megerősödött.

A magyarok K-1 200 méteren sem tudtak beleszólni a dobogós helyek sorsába. A nőknél az Újpest 23 éves, kétszeres Európa-bajnok kajakosa, Lucz Dóra – aki múlt héten betegséggel küzdött – nyolcadikként végzett, míg testvére, Lucz Anna harmadik lett a B döntőben, így összesítésben 12. helyen zárt. A férfiaknál Apagyi Levente, az angyalföldiek 24 éves versenyzője hetedik helyen végzett az erős mezőnyben, Csizmadia Kolos pedig B finálés második helyével a 11. lett.

Az ötszázas finálék azonban magyar éremmel kezdődtek és azzal is folytatódtak. Férfi K-1-ben Kopasz Bálint és Noé Zsombor is óvatosan kezdett, majd a táv második felében mindketten feljöttek a vezető kettősre, a spanyol Roi Rodriguezre és az 1000 méteren győztes portugál Fernando Pimentára. A dobogóért tulajdonképpen egymással harcoltak, s ebből a csatából végül – némi meglepetésre – Noé jött ki jobban, így övé lett a bronz.

„Mindent beleadtam ebbe a pályába, nagyon elégedett vagyok vele. Világklasszisokat sikerült magam mögé utasítani, nagyon örülök” - lelkendezett a 22 éves, dunafüredi kajakos.

Női C-1 500-on Lakatos Zsanett és Nagy Bianka nem a bronzért, hanem az ezüstért harcolt egymással a végén. A kínai Hszü Si-hsziao féltávnál az élre állt, a finist is jól bírta, de mögötte nagy csata alakult ki a két magyar között, ebből végül Lakatos jött ki jobban, hat századdal megelőzve 17 éves szegedi ellenfelét.

„Álmodni sem mertem erről, a versenyen a rutinszerzés volt a cél. Már az nagy dolog volt, hogy egyáltalán bekerültem a döntőbe” – mondta Nagy, aki élete első felnőtt világversenyén szerepelt.

A négyeseknél a tavaly ugyanebben az összeállításban Európa-bajnok, háromnegyed részben pedig világbajnok Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara és Vad Ninetta alkotta kajakos kvartett idény eleji formát mutatva harmadikként ért be az bombaformában lévő új-zélandiak, illetve az ausztrálok mögött. Racskó Fruzsina, Katrinecz Rita, Szabó Ágnes és Gamsjager Lisa-Maria ötödikként lapátolt a célba.

„Jó pályát jöttünk, kihajtottuk magunkat, megvalósítottuk, amit elterveztünk” – értékelt Lucz Dóra, s úgy tűnt, társai is elégedettek az eredménnyel.

A férfiak hasonló versenyében – amely immár ugyancsak olimpiai szám – a Mozgi Milán, Tótka Sándor, Molnár Péter, Somorácz Tamás összeállítású négyes és a Balaska Márk, Birkás Balázs, Dudás Miklós, Kuli István alkotta kvartett is kivette a részét a színvonalas küzdelemből, utóbbi hajó sokáig vezetett is. A hajrát aztán a spanyolok bírták a legjobban, másodikként némi meglepetésre Balaskáék, harmadikként pedig Mozgiék csaptak be a célba. Ez a nyolc kajakos - más felállásban - a jövő heti, duisburgi vk-n is vízre száll majd.

A Maty-éri viadal – amelyre 60 ország közel 700 sportolója, köztük 62 magyar nevezett – a délutáni 5000 méteres döntőkkel zárul.

A 200 és 500 méteres döntőinek eredményei: 

férfiak, 200 m, K-1:
1. Jevgenyij Lukancov (orosz) 33.844 mp
2. Carlos Arévalo (spanyol) 34.044
3. Arturas Seja (litván) 34.083
...7. Apagyi Levente 34.299

C-1:
1. Vagyim Korobov (litván) 38.426 mp
2. Zaza Nadiradze (georgiai) 38.504
3. Henrikas Zustautas (litván) 38.738
4. Hajdu Jonatán 39.104
...7. Korisánszky Dávid 39.688

C-2:
1. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám 36.393 mp
2. Li Csiang, Vang Hao (kínai) 37.404
3. Ilie Sprincean, Oleg Nuta (moldovai) 37.904
...5. Némedi Kondrád, Lelovics Dávid 38.299

500 m, K-1:
1. Roi Rodriguez (spanyol) 1:35.149 p
2. Fernando Pimenta (portugál) 1:35.266
3. Noé Zsombor 1:36.505
4. Kopasz Bálint 1:36.616

K-4:
1. Spanyolország (Rodrigo Germade, Marcus Walz, Cristian Toro, Saúl Craviotto) 1:18.002 p
2. Magyarország (Balaska Márk, Birkás Balázs, Dudás Miklós, Kuli István) 1:18.291
3. Magyarország (Mozgi Milán, Tótka Sándor, Molnár Péter, Somorácz Tamás) 1:18.430

C-1:
1. Martin Fuksa (cseh) 1:43.669
2. Oleg Tarnovszki (moldovai) 1:44.253
3. Thomas Simart (francia) 1:45.214

nők, 200 m, K-1:
1. Emma Aastrand Jörgensen (dán) 38.918 mp
2. Linnea Stensils (svéd) 39.040
3. Sarah Guyot (francia) 39.462
...8. Lucz Dóra 40.234

K-2:
1. Lisa Carrington, Aimee Fisher (új-zélandi) 35.935 mp
2. Hagymási Réka, Szabó Ágnes 36.824
3. Kiss Blanka, Lucz Anna 36.913

C-1:
1. Laurence Vincent-Lapointe (kanadai) 44.504 mp
2. Oleszja Romasenko (orosz) 45.660
3. Katie Vincent (kanadai) 45.737
...5. Balla Virág 46.921
...7. Devecseriné Takács Kincső 47.393

500 m, K-4:
1. Új-Zéland (Lisa Carrington, Kayla Imrie, Aimee Fisher, Caitlin Ryan) 1:29.433 p
2. Ausztrália (Alyssa Bull, Alyce Burnett, Jo Brigden-Jones, Jaime Roberts) 1:30.472
3. Magyarország (Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara, Vad Ninetta) 1:31.722
...5. Magyarország (Racskó Fruzsina, Katrinecz Rita, Szabó Ágnes, Gamsjager Lisa-Maria) 1:31.905

C-1:
1. Hszü Si-hsziao (kínai) 2:07.457 p
2. Lakatos Zsanett 2:08.635
3. Nagy Bianka 2:08.690