Musorujsag
Élő Eredmények

Az amputált láb is kevés a parakenuhoz? A magyar szövetség tiltakozik

Kossuth Rádió
Elképzelhető, hogy szakágat kell váltania Szomszéd Máténak, akit a nemzetközi szövetség nem engedett elindulni parakenuban a múlt hétvégi, szegedi világkupán.

A 35 éves sportembernek hét éve egy vonatbaleset miatt kellett térd alatt amputálni a jobb lábát. Októberben kezdett el kenuzni, a Maty-éri nemzetközi versenyen szerette volna megmérettetni magát, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) azonban úgy döntött, hogy egyik parakenus kategóriában sem indulhat, mert nem elég sérült hozzá.

Szomszéd Máté a Kossuth Rádiónak elmondta, ahhoz, hogy valaki nemzetközi viadalon elinduljon a paraszekcióban, át kell esnie egy kategorizációs vizsgálaton, amely után eldöntik, hogy a három közül melyik sérültségi kategóriába kap besorolást. „Ezen a vizsgálaton én túl egészségesnek találtattam. Három kategória van kajakban és kenuban is. A hármas a legkevésbé sérült, az egyes pedig a legsérültebb, én a hármasba szerettem volna bekerülni, de nem kerültem be.”

A sportember tájékoztatása szerint a kategorizációs procedúra két részből áll, egy orvosi vizsgálatból és egy vízi gyakorlatból. „Én nem jutottam el a vízre sem, mert az orvosi pontszámom nem volt elég. Az én esetemben a lábaimat vizsgálták, ezt úgy kell elképzelni, hogy volt egy értékelő lap, amin értékelték, hogy milyen mozgástartományban mozognak a lábaim és milyen erősséggel. A megszerezhető 24 – lábanként 12 – pontból én 20-at kaptam, és ahhoz, hogy a hármas, legenyhébb kategóriába kerüljek, tíz pontot kellett volna veszítenem, de én csak négyet veszítettem.”

Szomszéd Máté hozzátette, az ICF 2018-ban vezette be kenuban az új szabályozást, kajakban viszont elegendő lett volna a négy pont mínusz. „Amit szintén nem értek, hogy kajakban miért elég a négy pont vesztés, a kenuban miért kell tíz, amikor szerintem a kenu nehezebb is. Felállították ezt a rendszert, ami szerintem nem alkalmas arra, hogy lefedje a sérült emberek legnagyobb halmazát. Ugyanis én úgy tudom, hogy a világkupám sem a nőknél, sem a férfiaknál nem volt a legsúlyosabb kategória megtartva. Aki régebben az egyes kategóriában volt, azt a kettesbe sorolták, aki a kettesben, azt a hármasba, de olyat is hallottam, hogy aki az egyesben volt, az a hármasba került az új szabályozás szerint.”

Edzőjével konzultálva Szomszéd Máté úgy döntött, a történtek miatt elkezdi megtanulni a kajakozást, ugyanakkor a kenut sem szeretné teljesen abbahagyni, mivel hét hónap után végre versenyképesnek érzi magát a szakágban. „Most jutottam el egy olyan szintre, amikor már túlléptem a határaimon, és tudtam a fájdalommal és az időkkel is úgy küzdeni, hogy az már egy értékelhető szint lett volna. Én bízom abban, hogy ezt a szabályozást megváltoztatja a nemzetközi szövetség, mert szerintem ez így nem jó. De ha nem lehet mást, akkor elkezdem a kajakot teljesen kezdőként. Ott is a legenyhébb besorolásba szeretnék bekerülni, és ott van a legnagyobb mezőny mind Magyarországon, mind nemzetközileg. De most már ez sem zavar, úgy állok hozzá, hogy bárki befogható mind nemzetközileg, mind az országban, csak idő kérdése. Mert ha meg tudtam csinálni az egyikben, akkor szerintem a másikban is fog ez menni.”

A parasportoló hozzátette, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség mellette áll az ügyben. „Teljes mellszélességgel kiálltak mellettem a döntés után is és azóta is, és én úgy tudom, hogy tiltakoznak a nemzetközi szövetségnél is ez ellen a rendszer ellen. Egy olyan szóbeli ígéretet is kaptam, hogy ezt a fajta szabályozást nem vezetik be az országban, úgyhogy én kenuban a következő hétvégén is fogok versenyezni Győrben, maratoni versenyen.”

A teljes interjúért kattintson a lejátszóra!

További tartalmak