Musorujsag
Élő Eredmények

A felnőttek is taroltak a maratoni kajak-kenu Eb-n

MTI
Egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet gyűjtöttek a magyar versenyzők a horvátországi Metkovicban zajló maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság szombati napján, a felnőtt egyes döntők során.

Női K-1-ben Csay Renáta diadalmaskodott nagy fölénnyel, mögötte bő egyperces hátránnyal az a Czéllai-Vörös Zsófia jött be másodikként, aki csütörtökön megnyerte az U23-asok versenyét – akkor 22,6 kilométert kellett evezni, most 26,2-t.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a férfiak hasonló versenyében is magyar csata zajlott, csak nem az arany-, hanem az ezüstéremért a portugálok címvédője, José Ramalho mögött. A 29,8 kilométeres táv végén Boros Adrián kevesebb mint egy másodperccel előzte meg Máthé Krisztiánt.

Kenu egyesben a férfiaknál (26,2 km) Dóczé Ádám negyedik, Nagy Gergely ötödik lett, míg a nőknél (15,4 km) Bónyai Regina ugyancsak az ötödik, Sztolyka Rita pedig a hatodik helyen végzett.

Vasárnap a párosok versenyével zárul az Eb, amelyen eddig hét arany-, négy ezüst- és öt bronzérem a magyar mérleg.

További tartalmak