Musorujsag
Élő Eredmények

Bodonyi András: Nyilván ilyenkor megnő az ember önbizalma

M4 Sport
Bodonyi András óriási izgalmak után, az utolsók között jutott ki az augusztus 22. és 26. között megrendezésre kerülő portugáliai kajak-kenu világbajnokságra a C1 1000 méteres kategóriában.

„Nagyon komoly folyamatokat indított el bennem, nyilván ilyenkor megnő az ember önbizalma” – mesélt a kijutás utáni érzéseiről Bodonyi, aki azt is elárulta, technikailag is magabiztosabbnak érzi magát a válogatón aratott győzelem óta.

A miskolci születésű versenyző úgy érzi, fizikailag készen áll a világbajnokságra, azonban a technikáján van még mit csiszolni. Edzője, Vécsi Viktor elmondta, a C1 1000 méteres távnak van egy taktikai és technikai része, „amit nemzetközi rutinnal lehet kialakítani, ennek az útnak az elején vagyunk még”.

Bodonyi egész pályafutása alatt jó kezekben volt, 2014 novemberében például Vajda Attila kérte fel edzőpartnerének. Az olimpiai bajnok hívószavára pedig nem lehetett nemet mondani: „Hihetetlenül jó technikával kenuzott, talán a legszebben kenuzó kenus volt, akit életemben láttam és ilyen téren nagyon komoly példát adott nekem, amit tudok is követni. Nagyon élveztem vele a közös munkát, nagyon sokat tudtam tőle tanulni. Nagyon sokat beszélgettünk a kenuzásról és az azon kívüli életről is.”

Vécsi Viktor elárulta, a legfőbb cél az olimpiai pontszerzés elérése, „nekünk ez a legfontosabb”.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek