A női kajakosok dacból győzték le a fehéroroszokat

A női kajakosok úgy voltak vele, nem nyerhetnek meg mindent a hazaiak, ezért kicsit korábban kezdtek el hajrázni. Ez végül győzelmet ért számukra.

A győztes Balla Virág (b) és Devecseriné Takács Kincső mutatja aranyérmét a női kenu párosok 500 méteres versenyének eredményhirdetésén. MTI/Kovács Tamás



A magyarok két arany- és egy ezüstérmet gyűjtöttek a csütörtök délelőtti négy 500 méteres döntőben a minszki Európa Játékok kajak-kenu versenyében. Győzött a női kenupáros és a női kajaknégyes, Kozák Danuta pedig második lett kajak egyesben.

Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső, az új kenus olimpiai szám Eb-címvédője és világbajnoki ezüstérmese gyakorlatilag ellenfél nélkül versenyezte végig a távot. "Nekünk kedveztek az extrém körülmények, a szembeszél. Annyi munkánk van ebben a felkészülésben, hogy megmutatkozott, mennyivel erősebbek vagyunk. Ezzel együtt nem gondoltuk volna, hogy ilyen fölényes sikert aratunk. A hazai válogatókon nem kellett kihajtanunk magunkat, így maradt erőnk az Európa Játékokra is" - nyilatkozta Balla Virág.

"Nagyon jól elkaptuk a rajtot, 300-nál pedig már annyival vezettünk, hogy onnantól kezdve már csak azzal foglalkoztunk, hogy ne csináljunk valami bakit. A vb-felkészülésünk egyelőre felfelé ívelő pályát mutat, reméljük, hogy Szegeden majd az időeredményünkből is tudunk még lefaragni" -  tette hozzá győri klubtársa, Takács Kincső.

A vb-címvédő női kajakos kvartett - Kárász Anna, Kozák Danuta, Csipes Tamara és Medveczky Erika - Balláékkal szemben óriásit küzdött a döntőben a győzelemért. A fehéroroszok szinte végig vezettek a táv során, de a legfontosabb ellenőrző pontra, a célba végül a magyarok érkeztek elsőként.

"Próbáltunk higgadtak maradni végig. Azt terveztük, hogy a jó utazósebesség után hamarabb indítunk, mint szoktunk, és ez szerencsére elég volt a végére." - mondta Kárász Anna. Medveczky Erika elárulta: ő a nagy hajrából semmit nem érzékelt a negyedik "lyukban".

"Kicsit hektikus volt ez a futam. A rajt előtt pont arról beszéltünk, hogy egyikünk sem versenyzett még ilyen időjárási körülmények között. Ráadásul másodszor ültünk be így együtt a hajóba. De szerintem is az volt a helyes döntés, hogy a hajrát a szokásosnál hamarabb indítottuk meg." - fogalmazott Medveczky.

"A Csipes név kötelez. Az előfutamban rosszul sikerült a rajtunk, a szövetségi kapitány enyhén szólva nem örült ennek. És most sem bíztam abban, hogy kilövünk és rajt-cél győzelmet aratunk, ezért javasoltam, hogy ötven méterrel előbb indítsunk. Jó döntésnek bizonyult, így utol tudtuk őket érni" - jelentette ki nevetve Rió olimpiai bajnoka, az ugyancsak ötkarikás bajnok Csipes Ferenc lánya.

Kozák Danuta hozzátette: a dac is dolgozott bennük, miután szerdán párosban, majd csütörtökön délelőtt ő egyesben is kikapott a fehéroroszok egységétől. "Egyesben is volt már bennem dac, ott is előbb indítottam, de akkor az nem volt elég. Én a célban egyébként úgy éreztem, nagyobb különbséggel nyertünk" - mondta.