Musorujsag
Élő Eredmények

Bragato és Dombvári döntős 500-on

Bragato és Dombvári döntős 500-on

MTI
Branato nagy küzdelemben, futamában a harmadik helyen, míg Dombvári roppant taktikus versenyzéssel, futamgyőztesként jutott tovább.

A kenus Bragato Giada és a kajakos Dombvári Bence is bejutott a döntőbe 500 méteren a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A csütörtök délutáni középfutamok során csak ez a két magyar egység volt érdekelt, miután a Kárász Anna, Kozák Danuta kajakos duót, amely címvédőként indult fél kilométeren, előfutam-győzelme után kizárták.

Bragatónak, a tiszaújvárosiak Olaszországban született 20 éves versenyzőjének nagyot kellett küzdenie a továbbjutást érő harmadik helyért, az élen lapátoló orosz Kszenyija Kuracs mögött ugyanis négy hajó is pályázott a második és harmadik pozícióra. A magyar kenus nagyszerűen hajrázott, s ezzel sikerült megkaparintania a harmadik helyet, így készülhet a pénteki döntőre.

„Próbáltam megvalósítani a megbeszélteket azzal együtt, hogy hátszél van, és ez nekem nem igazán kedvez. A lényeg, hogy megvan a döntő, és remélem, hogy a fináléban meghúzogathatom egy-két nálam nevesebb versenyző bajszát. Bízom benne, hogy ott ugyanez a szél lesz, csak szemben. A maximumot szeretném nyújtani” – nyilatkozott a fiatal versenyző.

A doppingeltiltása után a nemzetközi mezőnybe a szegedi vb-n visszatérő Dombvári Bence ezúttal is meggyőző teljesítményt nyújtott, és a szerdai előfutam után a középfutamot is megnyerte. Taktikusan versenyzett, fél távnál még csupán a negyedik helyen haladt, ezután azonban „robbantott”, s mindenkit maga mögé utasított, többek között a németek klasszisát, a tavalyi vb-n ezüstérmes Tom Liebschert is.

„Próbáltam tartalékolni a döntőre, de azért a legkeményebb középfutamban 95 százalékot kiadtam magamból. Jó érzés újra világversenyen versenyezni, ráadásul hazai pályán. A fináléban az lesz a döntő, hogy ki hogyan tudja kipihenni magát, milyen lesz a szél, és kinek hogyan sikerül a bemelegítés” – mondta a 26 éves magyar kajakos.

előfutamok 16.50:

férfi C-4 500 m (Sáfrán Mátyás, Mike Róbert, Korisánszky Dávid, Bakó Tamás)

női C-2 500 m (Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső) – olimpiai szám

női K-4 500 m (Gazsó Dorka Alida, Medveczky Erika, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra) – olimpiai szám

férfi K-4 500 m (Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István) – olimpiai szám

További tartalmak