Musorujsag
Élő Eredmények

Nibali nem akar utólag Vueltát nyerni

MTI
Vincenzo Nibali nem akarja utólag megnyerni az idei Vuelta a Espana spanyol országúti kerékpáros körversenyt azáltal, hogy a győztes Chris Froome pozitív doppingtesztet produkált.

„Ez egyáltalán nem foglalkoztat. Sosem történt még velem hasonló, nem tudom, milyen érzésekkel járna” – mondta Nibali, aki 2:15 perces hátránnyal lemaradva másodikként fejezte be a versenyt szeptemberben. „Azt tudom, hogy másodikként állhattam fel a dobogóra, még ha nekem is ítélik a győzelmet, azok az érzések már sosem lesznek ugyanolyanok. Nem érdekel ez a fajta siker.”

Vincenzo Nibali (fotó: EPA/DANIEL DAL ZENNARO)

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) múlt szerdai közlése szerint a négyszeres Tour de France-győztes brit bringás szeptember 7-én adott vizeletmintájában a megengedett érték kétszerese volt az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol szintje. Froome tagadta, hogy bármilyen szabályt megsértett volna, hiszen engedéllyel használja a készítményt, a Vueltán azonban elmondása szerint rosszabbodott az állapota, így csapatának, a Sky orvosának javaslatára és engedélyével növelték a megszokott adagját.

„Hiszek a szabályokban és az előírásokban, és abban, hogy a hatóságok teszik majd, amit tenniük kell” – fogalmazott Nibali, aki 2010-ben a Vueltát, 2013-ban és 2016-ban a Giro d’Italiát, míg 2014-ben a Tour de France-ot nyerte meg, így azon hat kerékpáros közé tartozik, akik mindhárom nagy körversenyen nyertek.

További tartalmak