Musorujsag
Élő Eredmények

Girós csapat is jön a magyarországi körversenyre

Girós csapat is jön a magyarországi körversenyre

MTI
Amerikai, lengyel és olasz profi csapat is nevezett a 2018-as, immár 2.1-es kategóriára emelt Tour de Hongrie magyar kerékpáros körversenyre.

A szervezők keddi tájékoztatása szerint a viadalra eddig három Pro Continental besorolású csapat adta le nevezését. Magyarországra érkezik a Giro d’Italia rendszeres résztvevője, az olasz Androni-Sidermec-Bottecchia, a legerősebb lengyel csapat, a CCC Sprandi Polkowice, valamint az amerikai Novo Nordisk.  Utóbbinak magyar vonatkozása is van, ugyanis a csapat jogelődjében, az akkor Type 1 nevet viselő együttesben profiskodott utoljára a világbajnoki ezüstérmes Bodrogi László.

„Egy kicsit meglepett, hogy rögtön nevezett egy olyan csapat, amely általában ott van a Giro d’Italia mezőnyében” – nyilatkozta Eisenkrammer Károly, a viadal főszervezője az esemény honlapján.

Elárulta: előzetesen arra számított, hogy az emelt szinten az első évben bizonyítaniuk kell, illetve fel kell kelteniük a nagy csapatok érdeklődését.

A Tour de Hongrie augusztus 14-én rajtol, és 19-én fejeződik be, a viadalon a nemzetközi szövetség (UCI) szabályai szerint mintegy 38 000 euró (11,8 millió forintos) pénzdíj, valamint 547 ranglistapont talál gazdára. Mindkét érték több mint duplája az ideinek. A jövő évi, minden eddiginél rangosabb Tour de Hongrie útvonalát februárban mutatják be.

További tartalmak