Musorujsag
Élő Eredmények

Lovassy szakaszt nyerne a Tour de Hongrie-n

Lovassy szakaszt nyerne a Tour de Hongrie-n

MTI
Egy szakaszgyőzelem megszerzésére koncentrál Lovassy Krisztián a vasárnapig tartó Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen.

Lovassy omniumban 16., a 15 km-es scratch-ben pedig 18. lett az augusztusi glasgow-i pályakerékpáros Európa-bajnokságon. Mint az MTI-nek fogalmazott, igyekszik nem gondolni ezekre az eredményekre, és továbblépni.

„A szezon még nem ért véget, számos pályaversenyem is van még. A tavalyi scratch-ezüst és az omnium tizedik helye után legalább az első tízben szerettem volna végezni, ez abszolút nem volt pozitív” – nyilatkozta. Kiemelte, az elmúlt időszakban hetente változik a teljesítménye, jó periódusok után gyengébb időszakok következnek.”

„Ennek nem is feltétlenül fizikai, inkább mentális okai lehetnek. Az egész évem arról szól, hogy országúton versenyzem, amikor tudok, míg pályán mindig százalékot kell nyújtanom, hogy pontokat gyűjtsek a világkupa és az olimpia kvalifikációjához. Lehet, hogy ebbe kicsit belefáradtam, de nincs idő pihenni, végig kell nyomni a szezont, és megpróbálni kijönni a gödörből, amiben most vagyok” – fejtette ki.

„A Tour de Hongrie tegnapi prológján kifejezetten jók voltak a lábaim, ám mivel utolsó rajtolóként, falevelekkel borított és vízben úszó pályán kellett teljesítenem az egyéni időfutamot, így kaptam 31 másodpercet az elsőtől. Ha ez nincs, az első öt hely is megcélozható lett volna – mutatott rá a Kőbánya Cycling Team versenyzője. – Aki az összetett elsőségért érkezett, és több mint fél perc hátránya van, az még rosszabbul érezheti magát. Az elmúlt évekkel ellentétben az én idei felkészülésem abszolút nem erről szólt, egy jó szakaszeredményért, esetleg etapsikerért jöttem.”

Kitért rá, a csapat célja, hogy megtartsák a legjobb magyar versenyzőt illető fehér trikót, amelyet Lóki Bence viselhet szerdán (ma) a Balatonalmádi és Keszthely közötti 154 kilométeres szakaszon. Saját esélyei kapcsán elmondta, a pénteki hajdúszoboszlói szakaszon várható sprintbefutón vár jó eredményt magától.

Dér Zsolt, a Tour de Hongrie-n induló magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta:mivel a verseny kategórialépése miatt már nem indulhatnak amatőr klubok, így a magyar szövetség lehetőséget biztosított a részvételre hét kerekesnek a nemzeti sor képviseletében.

„Először meg fogjuk nézni, a többi csapat milyen taktikát dolgozott ki – fogalmazott csapata terveit illetően. – Minimálisak a különbségek, s ezek sem tükrözik az erőviszonyokat, mivel a mezőny kétharmada esőben indult a tegnapi prológon, s ez nagyon hátráltatta őket.”

Kitért Patrick Schellingre, akinek csapattársa volt a Vorarlberg Santic együttesében. A svájci versenyző kedden a csapaton belüli rajtsorrend módosítása miatt korán, még jó időjárási körülmények között indulhatott, ez is hozzájárult győzelméhez.

„Két évet versenyeztem vele a Vorarlbergben. Így tudom, hogy nagyon erős, és jók az esélyei az összetett győzelemre is, mert hegyen is jó, és megelőzte például a harmadik olasz Manuel Bellettit, aki egy kiváló sprinter- fejtette ki Dér Zsolt.”

Borítókép: Lovassy Krisztián (Fotó: tourdehongrie.hu)

További tartalmak