Musorujsag
Élő Eredmények

Versenyzőtársai közé hajította bringáját a Tour de Hongrie-n bukott kolumbiai

m4sport.hu
Az út közepén dühöngött a kolumbiai Jaime Restrepo, aki a Tour de Hongrie második szakaszának végén történt bukása után akadt ki.

A Team Novák kerekese körülbelül másfél kilométerrel a cél előtt, egy éles balkanyarban ütközött egy rendezővel, miután a szökést üldöző főmezőny egy részét rossz irányba terelték.

A kolumbiai vissza akart szállni kerékpárjára, de összeakadt egy másik versenyzővel, dühében az út közepén, a versennyel és társaival mit sem törődve földhöz vágta bringáját, a szalagkorlátot rugdosta, és egy közlekedési táblán is „elégtételt vett”.

Az Alberto Contador csapatában, a Kometa Cycling Teamban tekerő Dina Márton szerint azonban némiképp jogos volt Restrepo felháborodása.

„A komplett mezőnyt rossz felé irányították, egyáltalán nem volt egyértelmű az útvonal kijelölése. Én tudtam, hogy balra kell menni, de viszonylag hátul mentem, s néhány versenyzővel együtt el tudtunk fordulni a jó irányba, sokan viszont estek-keltek” – elevenítette fel az esetet Dina, aki hatodik helyével megőrizte a legjobb magyarnak járó fehér trikót.

A verseny honlapjának tájékoztatása szerint végül az üldözőboly minden célbaérkezőjét azonos idővel mérte a zsűri.

A szakaszt a lett Neilands nyerte, amivel összetettben is átvette a vezetést.

További tartalmak