Musorujsag
Élő Eredmények

Öt év után viselheti újra francia kerékpáros a sárga trikót a Touron

Öt év után viselheti újra francia kerékpáros a sárga trikót a Touron

MTI
Julian Alaphilippe nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát hétfőn, sikerével az összetettben is élre állt.


Az idei francia körön utolsóként kezdődött etap Belgiumban: a mezőny Binche-ből vágott neki a 215 kilométeres, egy gyorsasági részhajrát és négy kategorizált emelkedőt tartalmazó távnak.

Rögtön az etap elején ötfős szökevénycsoport tekert el. Negyvennyolc kilométerrel a cél előtt a szökevények közül a belga Tim Wellens támadott, s míg társait az utolsó 30 kilométerre fordulva befogták, a Lotto-Soudal versenyzője kitartott, végül az utolsó hegyi részhajrát követően érték be. Így is Wellens lesz a pöttyös trikó viselője, miután a negyedik és a három harmadik kategóriás emelkedőt is megnyerte a szakaszon. Az utolsó kategorizált emelkedőn a sárga trikós holland Mike Teunissen leszakadt, a tavalyi legjobb hegyimenő, Julian Alaphilippe viszont 15 kilométeres támadást indított. Magabiztos fölénnyel nyerte az Épernay-ben záruló szakaszt, és átvette a sárga trikót a közel ötperces lemaradással beérkező Teunissentől. A Franciaországba visszatérő Touron így öt év után viselheti újra francia kerékpáros a sárga trikót.

A szakasz második helyét az ausztrál Michael Matthews, a harmadikat a belga Jasper Stuyven szerezte meg.

Eredmény:

3. szakasz, Binche-Épernay, 215 km:

1. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck – Quick-Step) 4:40:29 óra

2. Michael Matthews (ausztrál, Sunweb) 26 másodperc hátrány

3. Jasper Stuyven  (belga, Trek-Segafredo) azonos idővel

…80. Mike Teunissen (holland, Jumbo-Visma) 4:54 perc hátrány

Az összetett állása:

1. Alaphilippe 9:32:19 óra

2. Wout van Aert (belga, Jumbo-Visma) 20 másodperc hátrány

3. Steven Kruijswijk (holland, Jumbo-Visma) 25 mp h.

Kedden a Reims és Nancy között 213,5 kilométer vár a mezőnyre, amely összesen 3460 kilométert teljesít a július 28-i párizsi befutóig.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Bombameglepetés a Tour de France nyitószakaszán
Hatalmas meglepetésre, bukásokkal tarkított sprint után a Jumbo-Visma csapatában tekerő Mike Teunissen nyerte a 106. Tour de France brüsszeli nyitószakaszát, így a holland kerekes húzhatja fel az összetett éllovasának járó sárga trikót.
Kerékpár