Musorujsag
Élő Eredmények

Csoknyai Istvánt napokon belül véglegesíthetik a kéziválogatott élén

M4 Sport
Csoknyai István, a férfi kézilabda-válogatott az eheti Eb-selejtezők előtt ideiglenesen megbízott szövetségi kapitánya az M4 Sportnak elárulta, ő és a szövetség is hosszú távú projektben gondolkodik, erről pedig napokon belül megegyezés születhet. A szakember a januári világbajnokságon szívesen látná Nagy Lászlót a keretben, a Veszprém klasszisa nem zárta ki ennek a lehetőségét.

A szövetségi kapitányi posztról

„Úgy néz ki, hogy a szövetséggel tárgyalva hosszú távú szerződésen dolgozunk. Nemcsak erre az egy hétre gondolkodnak bennem, a stáb minőségét pedig a későbbiekben fogjuk kialakítani.”

„Napokon belül megegyezés születhet, akkor látni fogjuk, hogy milyen stábbal és mennyi ideig fogunk ebben a formában dolgozni.”

Az Eb-selejtezőkről

A magyar válogatott szerdán Szlovákia, pénteken Olaszország ellen lép pályára az Európa-bajnokság selejtezőjén belül – az M4 Sporton mindkét találkozót élőben közvetítjük. Csoknyai elmondta, a játékosok kissé fásultak, ezen próbálnak változtatni.

„Fontos lesz, hogy a játékosok klubtól hozott jó formájára, mentalitására és páros kapcsolataikra alapozva alkossuk meg a stratégiát. A célunk természetesen az, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra, ezzel a két mérkőzéssel kezdve. A szerdai biztos, hogy nehezebb lesz, a szlovák válogatott nagyobb játékerőt képvisel, mint az olasz.”

„Hiba lenne előre tekinteni [a januári vb-re], most két fontos mérkőzés jön, majd lesz egy kis szusszanásnyi idő, utána a stábot és a játékoskeretet átbeszélve fel tudunk készülni a világbajnokságra, amely nagyon fontos, hiszen az olimpia szempontjából sorsdöntő.”

Nagy Lászlóról, aki azt mondta, nem zárja ki, hogy szerepeljen még a válogatottban

„Azt gondolom, hogy egy világbajnokságra a legerősebb kerettel kell kiutazni, Nagy Lászlónak mindenféleképpen helye van egy ilyen keretben.”

(forrás: M4 Sport) (forrás: M4 Sport)

További tartalmak