Musorujsag
Élő Eredmények

Rasmussen: Nagyon csúnya mérkőzés volt

M4 Sport/MTI
A női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint csúnya mérkőzésen sikerült legyőzni Horvátországot a franciaországi Európa-bajnokság második fordulójában. A dán szakember szerint a középdöntőbe jutással teljesült az elsődleges cél.

Mint arról korábban beszámoltunk, a magyarok 24–18-ra verték a horvátokat, ezzel pedig bejutottak a kontinensviadal középdöntőjébe. Szombaton a magyar együttes 28–25-re kikapott az előző Eb-n ezüstérmes Hollandiától, szerdán pedig Spanyolország ellen zárja a csoportkört. A négyesből az első három jut tovább a középdöntőbe, és kedvező gólkülönbségük miatt immár biztos, hogy a magyarok is közöttük lesznek, ugyanis egy esetleges körbeverésből is jól jönnének ki.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány a mérkőzés után az M4 Sportnak elmondta, nagyon csúnya volt a hétfői meccs, amelyen a magyar válogatott tudása alatt teljesített, ráadásul a sérülések is nehezítették a mieink dolgát. „Nagyon nehéz mérkőzés volt, a sebességünket sem igazán találtuk. Ez van, amikor új csapatunk van, folyamatosan gyakorolnunk kell. Nem volt elég időnk edzeni, emiatt nem sikerült úgy, ahogy kellett volna, ráadásul jelen pillanatban öt kulcsjátékosunk bajlódik sérüléssel. Természetesen örülök a győzelemnek, de még egyszer mondom, nagyon csúnya mérkőzésen nyertünk.”

A dán tréner hozzátette, játékosai többet idegeskedtek a kelleténél, de a jó kapusteljesítmény és a védekezés meghozta a győzelmet. „Nem volt gyönyörű kézilabda, de ma nyertünk és ennek örülünk. Később boldog leszek, de most edzőként egy ilyen csúnya mérkőzés után csak büszke vagyok, de nem eléggé boldog.”

„Jól kezdtünk, irányítottuk a játékot, eleinte nem tudtak meglepni bennünket a horvátok, de később az öt-egyes védekezésükkel meggyűlt a bajunk. Kemény és mentálisan nehéz meccs volt, sok kiállítással. Nem voltam teljesen elégedett a játékkal, de boldog vagyok, mert továbbjutottunk, ami az elsődleges célunk volt” – értékelt az MTI-nek Rasmussen.

Planéta Szimonetta szerint a győzelmi kényszer rányomta a bélyegét a mérkőzés elejére, de aztán sikerült elhúzni. „Favoritként mindig nehéz nyerni, és amint lehetett is látni, nem a legszebb kézilabda volt. De az a lényeg, hogy nyertünk, a szép játékot pedig a későbbi meccsekre tartogatjuk.”

A magyar válogatott szerdán Spanyolország ellen zárja a csoportkört, az M4 Sport és az m4sport.hu azt a mérkőzést is élőben közvetíti. Planéta elmondta, hogy ugyan a spanyol csapat nehezebb ellenfél lesz a horvátnál, de a magyar csapat a hollandok elleni mérkőzésen is bebizonyította, hogy tud sokkal jobban játszani és küzdeni.

A mérkőzésen megsérült Tóth Gabriella az M4 Sportnak azt mondta, hogy jól van, mivel a padon „rendbe tette” magát. „Elég sok sérült volt ezen a meccsen, remélem, hogy senkinek nem kell kihagynia mérkőzést. Csúnya játékkal nyertünk, de a győzelmet nem kell megmagyarázni, úgyhogy nagyon örülök, hogy nyertünk.”

Az Érd irányítója kérdésre válaszolva elmondta, hogy az összeszokottság hiányával van még problémája a csapatnak. „Az Európa-bajnokság előtt érkeztek hozzánk újak, próbáljuk őket is beleszoktatni ebbe a játékba. Úgy gondolom, hogy jó úton haladunk, bár ezen a mérkőzésen ez annyira nem látszott, de úgy gondolom, hogy össze fog ez még állni. Őrültek háza volt a pályán, mindenki rohangált mindenfele. Nagyon sok technikai hibánk volt, ezen javítani kell a következő mérkőzéseken.”

Schatzl Nadine úgy fogalmazott, hogy a magyar csapat sokat hibázott, de a horvátok még annál is többet. „Nem mondanám, hogy élvezhető mérkőzés volt, de a lényeg az, hogy nyertünk – mondta a Ferencváros balszélsője, aki több mint 52 percet töltött a pályán. – Igyekeztem minden helyzetet jól kihasználni, és nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerültek a lövéseim” – utalt arra, hogy öt kísérletéből öt gól született.

Schatzl hozzátette, hogy a horvátok elleni győzelem után a szerdai mérkőzésnek nagyobb önbizalommal tudnak nekivágni. „Mindenképpen meg szeretnénk verni a spanyolokat és két pontot továbbvinni a középdöntőbe.”

A négygólos Kovacsics Anikó szerint azért játszott idegesebben a csapat, mert a játékosok tudták, hogy a horvátokat mindenképpen le kell győzni a továbbjutáshoz. A Ferencváros irányítója ugyanakkor úgy véli, hogy a sok hiba ellenére is magabiztos volt a válogatott győzelme. „A lényeg, hogy megvan a két pont, ami alap volt.”

A mérkőzésen hétméterest hibázó Kovacsics az M4 Sportnak elmondta, nagyon bosszantja a kihagyott büntető, de azt ígérte, hogy amikor szükség lesz rá, akkor be fogja dobni. A szerdai, spanyolok elleni mérkőzéssel kapcsolatban pedig így fogalmazott: „Mindenképpen úgy megyünk fel a pályára, hogy vigyünk már pontot a középdöntőbe, ha lehetőségünk van rá.”

A mérkőzés legjobbjának Bíró Blankát választották, aki 28 lövésből 13-at kivédett. A Ferencváros kapusa úgy fogalmazott, tudták, hogy megnyerhetik a találkozót, ha feszesen védekeznek. „A horvátok nehézzé tudták tenni a meccset, de jól összpontosítottunk, és magabiztos, nagyon fontos győzelmet arattunk” – tette hozzá.

Kovács Anna kifejtette, nem volt egyszerű dolguk, a szünetben csak négy góllal vezettek, így a folytatásban is nagyon kellett küzdeniük. „Rengeteg hibával játszottunk, de azt mondom, ezúttal belefért, mert nyertünk. Sok gólt kaptunk olyan szituációból, amire készültünk, amit megbeszéltünk” – magyarázta a Debrecen jobbátlövője, aki nyolc lövésből öt gólt szerzett.

Hozzátette, időnként túlságosan „laposan” védekeztek, vagyis behúzódtak a hatos vonalra, nem léptek ki a horvát támadókra. A szerdai, spanyolok elleni találkozóról elmondta, egyértelműen azért lépnek majd pályára, hogy győzzenek, és két pontot továbbvigyenek a középdöntőbe.

Lukács Viktória kifejtette, azért teljesítettek ezúttal jobban a magyar szélsők, mert jobban odafigyeltek, s az első meccs után volt is egy külön megbeszélésük, hogy hatékonyabban tudják segíteni a csapatot. „Készültünk rá, hogy a horvátok minden labdaszerzés után gyors indításokkal próbálkoznak, és meg is tudtuk oldani a feladatot. Megbeszéltük, hogy a váratlan dolgaikra is oda kell figyelnünk, szerintem a védekezésünkre nem lehet panasz” – magyarázta az FTC jobbszélsője, aki mindkét kísérletét gólra váltotta.

Nenad Sostaric horvát szövetségi kapitány elmondta, jó mérkőzést játszottak, amelyen a legfőbb problémájuk a helyzetek értékesítésével volt. „Bíró Blanka kivégzett minket. Nagyon sok játékos hiányzik tőlünk, velük sokkal-sokkal erősebb csapatot alkotnánk” – közölte.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1142971"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Képekben a horvát–magyar kézilabda Eb-meccs (Fotók: MTI)
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2018/12/D__AS20181203040-1024x776.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak