Musorujsag
Élő Eredmények

Rasmussen: Esélyünk sem volt

M4 Sport
A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Kim Rasmussen nem kertelt, mikor azt kérdezték tőle, miben látta a legnagyobb különbséget a norvégoktól elszenvedett 13 gólos Európa-bajnoki középdöntős vereség során. A válasza röviden: mindenben.

„Gyorsaságban, döntésekben előttünk jártak időzítésben. Mindenben. Mindenben jobbak voltak mint mi. Tudtuk ezt, de most nyilván szomorúak vagyunk emiatt. Tudtuk, hogy Norvégia nagyon éhes lesz a sikerre ezen a mérkőzésen, nekünk pedig jóval kevesebb tapasztalatunk van nemzetközi téren. Egész egyszerűen nem tudtuk kezelni ezeket a szituációkat, próbáltuk a legjobbunkat adni, harcolni, de túl nagy falat volt ez a norvég csapat” – magyarázta a dán szakember az M4 Sportnak adott értékelésében.

 

Elismerte, hogy a cserék között akadtak biztató beszállók, „de nem voltak védéseink, nem volt jó a védekezés, nem segítettük a kapusokat. Rendszeresen le voltunk maradva.” Ugyanakkor hozzá tette azt is, hiába beszélték meg pontosan, hogy mit szeretnének játszani, és hogy mit tudnak az ellenfélről, a norvégok a világ egyik legjobb csapata. „És ha állandóan egy lépéssel Norvégia mögött vagy, el fogod veszíteni a mérkőzést.”

Le is szögezte, sokkal agresszívabban játszottak a középdöntőbe meglepetésre egyetlen pont nélkül érkező skandinávok, így „igazából nem volt esélyünk”.

Ennek ellenére, pozitívan áll a folytatáshoz. „Van még két mérkőzésünk, és még két mérkőzést nyerhetünk. Fájdalmas találkozó volt, de ezen túl kell lépni, fel kell állni, és azt hiszem, kész leszünk a németek elleni mérkőzésre”.

A mérkőzést három góllal záró Szabó Laura örül, hogy megszerezte első találatát a kontinensviadalon, azt viszont nagyon sajnálja, hogy a csapat nem tudott pontot szerezni, pedig nagy szüksége lett volna rá. „De nem vagyunk csalódottak, küzdünk tovább és koncentrálunk a következő meccsre” – tette hozzá az Érd 21 éves beállója, aki hozzátette, hogy a védekezés nem állt össze úgy, ahogy szerették volna. „A kettes és a hármas között voltak nagyon nagy helyek, ebből nagyon sok gólt tudtak szerezni a norvégok, így sajnos nem tudunk meccset nyerni.”

Szabó Laura szerint a csapat nem tudta felvenni a ritmust, a németek elleni meccsig pedig ki kell javítani a hibákat. „Visszarendeződésben sokat kell tanulnunk, hogy ne kapjunk ennyi lerohanásgólt. Ezeket a hibákat kielemezzük és összeszedjük magunkat.”

„Egyáltalán nem vigasztal, hogy ez volt eddig a legjobb mérkőzésem az Eb-n, szívesen elcserélném egy győzelemre – nyilatkozta a 9 lövésből 6 gólt szerző Tóth Gabriella, a magyar csapat legeredményesebb játékosa. – Csalódottak vagyunk, szerettük volna ezt a mérkőzést is megnyerni, hiszen fontos lett volna nekünk.”

Az Érd irányítója arról is beszélt, hogy mi volt a döntő a mérkőzés kimenetele szempontjából. „Nagyon ránk rohantak, nem tudtuk lezárni a réseket, nagyon jól megjátszották a beállójukat, ez az, amivel le tudtak győzni minket. Nem képvisel másik dimenziót a norvég csapat, most ők is nagyon szerettek volna győzni és ez nekik jött össze.”

Planéta Szimonetta a remekül védő Katrine Lunde Haraldsen teljesítményét emelte ki, az exgyőri klasszis a lövések 41%-át hárította (11/27). „Katrine eszméletlen jó napot fogott ki, sajnos ellenünk. Nem gondolom, hogy norvégfóbiánk van, ismerjük a játékukat, egyszerűen az ő napjuk volt, végig domináltak, elsősorban akaratban nőttek fölénk.”

„Támadásban egy-két rossz passz után elbizonytalanodtunk, emiatt pedig nagyon sok gólt kaptunk gyors letámadásból, ez megpecsételte a sorsunk” – tette hozzá a francia Chambray Touraine átlövője, aki úgy érzi, a Németország elleni vasárnapi mérkőzésen ismét győzelmi eséllyel futhatnak ki a pályára.

További tartalmak