Musorujsag
Élő Eredmények

Drámai végjátékban győzött a női kéziválogatott a németek ellen

m4sport.hu/MTI
A magyar női kézilabda-válogatott 26–25-re legyőzte Németországot a franciaországi kézilabda-Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában.
Nancy, 2018. december 9. A magyar válogatott tagjai ünnepelnek, miután 26-25-re legyőzték Németország csapatát a franciaországi női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Nancyban 2018. december 9-én. MTI/Kovács Tamás A magyar válogatott tagjai ünnepelnek a németek legyőzése után (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A magyar csapat öt-egyes felállással kezdett védekezésben, amivel rögtön megzavarta az ellenfelet, és a pontos ellentámadásoknak köszönhetően három perc alatt háromgólos különbség alakult ki. A németek rendezték védekezésüket, de támadásban továbbra is bizonytalankodtak, ezért Henk Groener szövetségi kapitány a kilencedik percben időt kért.

Csapata a 12. percben csupán a második gólját dobta, de ezt a magyarok a remek kezdés ellenére nem tudták kihasználni, majd a védekezésüket hatos falra váltották, és ezúttal korán jöttek az első cserék is. Kim Rasmussen szövetségi kapitány időt kért, mivel együttese tíz perc alatt csak egyszer talált be.

A kapus Bíró Blanka több bravúros védéssel segítette a csapatot, de Alicia Stolle vezérletével a német válogatott egy 4-0-s sorozat végén – a meccs során először – átvette a vezetést (7-8). A folytatásban is remekül küzdöttek a magyarok, némileg rendezték a védekezésüket, így a szünetben megint ők vezettek (12-10), de az első félidőben még ennél is több lehetőség volt számukra.

A második felvonásban bő tíz percen keresztül felváltva estek a gólok. A magyarok nem tudták növelni a különbséget az elkövetett hibák miatt, illetve a németek magas átlövőivel szemben nem volt ellenszerük. Kiss Éva a lehető legjobbkor védett büntetőt, 17-14 után hat perccel mégis egyenlővé vált az állás (19-19), majd Julia Behnke vezérletével újra átvette a vezetést az ellenfél.

Egyre inkább fáradni látszottak a magyarok, egyre többet rontottak, ekkor Kovacsics Anikó és a két szélső, Lukács Viktória és Schatzl Nadine vette vállaira a csapatot. A vége előtt 110 másodperccel Henk Groener időt kért (24-24), a hajrában Xenia Smits góljára Schatzl válaszolt, Emily Bölk a kapufát találta el, majd Kim Rasmussen időt kért 21 másodperccel a vége előtt. Az utolsó támadásból Háfra Noémi – megannyi hiba után – betalált, így a magyarok óriási küzdelemben, bravúrral győztek.

A mezőny legeredményesebb játékosa Stolle volt, aki 14 lövésből kilenc gólt dobott.

A kapusok közül Bíró Blanka 27-ből kilenc, Kiss Éva nyolcból egy, Dinah Eckerle 29-ből hét lövést hárított.

A magyar csapat a csoportkörben a C jelű négyes második helyén végzett, majd a középdöntő II. csoportjában pénteken 38-25-re kikapott a címvédő Norvégiától. A válogatott szerdán 18 órától a románokkal találkozik, és továbbra is van esélye a továbbjutásra. Az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat.

A kontinenstorna győztese kvótát szerez a 2020-as tokiói olimpiára, és a további két dobogóshoz hasonlóan kijut a jövő decemberi, kumamotói világbajnokságra.

A magyarok középdöntős csoportjának állása a női kézilabda Eb-n (Fotó: m4sport.hu) A magyarok középdöntős csoportjának állása a női kézilabda Eb-n (Fotó: m4sport.hu)

Eredmény, középdöntő, 2. forduló, II. csoport:
Magyarország–Németország 26–25 (12–10)
Nancy, 2700 néző, v.: Pandzic, Mosorinski (szerbek)
lövések/gólok: 39/26, illetve 45/25
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 3/2
kiállítások: 4, illetve 2 perc

Magyarország: Bíró – Lukács 7, Háfra 5, Mészáros, Kovacsics 3, Planéta 3, Schatzl 3
cserék: Kovács A. 2, Pálos-Bognár, Tóth G., Szabó L. 3, Kazai, Lakatos, Kiss É.
Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen

további eredmény:
I. csoport (Nantes):
Franciaország-Svédország 21-21 (11-14)

később:
Oroszország-Szerbia 18.00

II. csoport (Nancy):
később:

Románia-Hollandia 18.00

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1145458"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Képekben a Magyarország–Németország Eb-középdöntő (Fotó: MTI)
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2018/12/D__AS20181209054-1024x682.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak