A magyar kéziválogatott történetének mérföldkövei 5 meccsben

Pénteken Argentína ellen a magyar együttes számára is elkezdődik a 26. férfi kézilabda-világbajnokság. Ám még mielőtt, igyekeztünk öt meccsbe sűrítve áttekinteni válogatottunk történetének sarokpontjait. Nem árulunk el titkot, az elmúlt évtizedek komoly arculatválással jártak, lényegében stratégiánk szembe fordult egykori önképével.

1986, világbajnoki döntő:
MAGYARORSZÁG–JUGOSZLÁVIA 22-24

Megannyi rengetegszer megénekelt sztori fűződik a lassan krisztusi korba lépő valószínűtlen győzelmi szériához, a torna érdemi részét törött kézzel végigjátszó Kovács Péterétől Marosi Lászlóéig, aki a középdöntőkre három gólt tartogatott, abból kettőt azokra a bizonyos pillanatokra, amit szép hosszú kifejezéssel úgy hív a szakzsargon, hogy „amikormárazellenfélnemtudráreagálni”. És ugye mindezt a 32 éves szövetségi kapitánnyal, Mocsai Lajossal a kispadon. Őszintén szólva az előzmények nem ígérték, hogy válogatottunk története legjobb eredményével tér haza Svájcból. Masszív középszinttel jöttek a '80-as évek, és tartogattak addig 4. helyezést a csonka moszkvai olimpiáról, 9.-et és négy ikszet a'82-es vébéről, és a Nagy testvér miatt ugró Los Angelest. Mégis hibátlan menet indult a fináléba. Pokoli skandináv – dán és svéd – kezdéssel, majd fagyos hangulattal az Algéria ellen nagyot zúgó Kovács miatt. Az évszázad gólvágója nem hagyhatta, hogy további 24 bombája gipsze alá szoruljon, hát lekapta, a második körben pedig egyre magabiztosabb győzelmek sorakoztak, ugye az ominózus Marosi-meglepikkel. Végül Jugoszlávia fújt ébresztőt a csodás álmoknak, de kifutott eredményről nem beszélhettünk, Szöulból újra 4.-ként tértünk haza, és a '90-es vébén is karnyújtásra volt az elődöntő.

Kiss magyar vb-történelem:


1999, világbajnoki nyolcaddöntő:
FRANCIAORSZÁG–MAGYARORSZÁG 24-23

A generációváltás leárnyékolta a produktumot, viszont az igazi sötétség az ezredfordulón borult ránk. Az újabb amerikai olimpiától már önhibából – Tunézia által 17. helyre taszított vb-vel – maradtunk távol, de azért a daliás idők is visszaköszöntek. Atlantára egy évvel Japánban virradt fel számunkra a nap, többek között a még pérezes-diazos Kubán is túllépve a kapuban Szathmári János, odakinn Éles József remekelte a csapatot a máig utolsó vébéelődöntőnkbe, ahol a Staffan Olsson-féle svédek tették ki a stoptáblát. A 4. helynél csak az lett volna nagyobb bravúr, ha '99-ben sikerül megismételni. A szimbolikus végkifejlet erre esélyt sem adott, és mélyebbnél is mélyebb gödörbe taszította a szakágat. Egyiptomban, egyébként már Nagy Lászlóval a sorainkban, az történt, hogy a 16 között az utolsó másodpercekre sziszifuszi munka árán befogtuk a franciákat, ám Sótonyi egyenlítésének eufóriájában csak egy valamiről feledkeztünk meg, az üresen maradt kapunkról. Mivel lehozott kapussal támadtunk – a dudaszóig még épp annyi volt, hogy a gyors középkezdésből a hálónkba landoljon a labda. Nemsokára Éles autóbalesetet szenvedett, utána már nem volt régi, a válogatott meg zsinórban négy világversenyt szemlélhetett a távolból.

2003, világbajnoki csoportmeccs:
SZAÚD-ARÁBIA – ARGENTÍNA 31-30

Az athéni játékok fényében a legjobbkor szakadt meg a böjt. Az olümposz 4. helyéről visszapillantva jogos csak igazán felkiáltójel; de hogy! Szó se róla, Skaliczki László brigádja megtette a magáét, amit papíron kellett, azt hozta, megszorongatott több nagyágyút, és úgy kicentizte a mindent eldöntő pillanatokat, ahogy a nagy könyvben előirányozhatták a kicentizés címszó alatt. A szlovéneket hárommal kellett verni, hogy esély maradjon az ötkarikás nyarat ígérő hatba kerüléshez. Szathmári kiszedte az utolsó támadást, maradt a 28-25, az testvérek között is három ugyebár. De még túl kellett jutni a jugókon is. A gólkirályi címig meg sem álló frissmagyar (Perez) Csárlinak a rakétaválság lefordíthatatlan szójátékot jelenthetett csupán: tüzelt, mintha bugrisok védték volna az ellent kapuját, és nem Sterbik Árpád és Dejan Perics. A folytatásért időn túli hetest vágott be az első hosszabbításban, a 34-33-as dráma után pedig nem felejtett hálát rebegni: „Kösz, Szaud-Arábia!” Az apropót az szolgáltatta, hogy e szívesség nélkül a fenti sztori a valóság helyett a fikciós mese kategóriába kerülne. Ugyanis az argentinok berúgták a vébé ajtaját, mintha legalábbis Maradona vezette volna a kezeiket. A későbbi győztes horvátokat például legyőzték, és ha így tesznek a zárófordulóban a csontutolsó szaúdiakkal is, mehetünk a levesbe. Azonban a derék arabus kézisek segítő jobbját elfogadva visszakapaszkodtunk az elitbe.

Perez Carlos (balról) a 2003-as vb góllövőlistáján elfoglalt pozícióját mutatja, Skaliczki László szövetségi kapitány pedig, hogy milyen osztályúnak értékeli az átlövő produkcióját (fotó: MTI/EPA/LUSA/Antonio Cotrim)



2010, Európa-bajnoki csoportmeccs:
FRANCIAORSZÁG–MAGYARORSZÁG 29-29

Innentől kisebb-nagyobb megingásokkal beálltunk a közvetlen élmezőny mögötti szintre. Járulékos következményként, mivel az inga rossz időzítéssel lengett ki a rossz irányba, Peking ha többször is csak egy gólnyira, de messze volt. Egyre nyilvánvalóbban jött szembe, karcsú az erőforrás, hogy teljes tornákat toljunk végig egyazon hőfokon. Egyre többször vonhattuk le keserű tanulságként, hiába néhány pirruszi győzelem vagy pontszerzés, elfogy a szufla a folytatásra, a sokszor továbbjutásról döntő ütközetekre. Ez figyelt be az ausztriai kontinensviadalon is. A korszakot kisajátító – olimpiát, ezt az Eb-t és az előző és a következő vébét behúzó – franciák elleni kezdés a tisztes helytállásra vonatkozó semmitmondó várakozásokat alaposan felülmúlta. Csakhogy amíg számukra a sorozat egy állomását jelentette, nem többet, nálunk amolyan A meccs attitűddel a haza becsületének megtartását. Így hiába nöttünk fel ideig-óráig akár Karabatic, Narcisse és Abalo nívójára, ha pár nappal később a cseh Filip Jícha egyedül rövidre zár minden reménykedő fennhangot. A tornamenedzselés minden eddiginél hangsúlyosabban vésődött be a mindenkori kapitányok kollektív tudatába, enélkül maximum a népakaratot megtestesítő központi célokkal szembe lehetett menni.

A korai öröm mintapéldánya: Császár Gáborék (fehérben) megfékezték Nikola Karabatic vezette franciákat. A csoport nyitánya utána lefele vezetett az utunk (fotó: MTI/Kovács Anikó)



2012, olimpiai negyeddöntő:
IZLAND–MAGYARORSZÁG 33-34 - kétszeri hosszabbítás után

A priorizálás doktori disszertációját Mocsai Lajos tette a negyérdemű elé. A módszer testsúlykilogrammonkénti piedesztálra emelésének lépésfrekvenciája – tudja valaki feledni – Londonban érte el a csúcsát. A csoportból a szerbek elleni ki-ki meccsen át vezetett az út tovább, oda, ahol eldől, hamar feledésbe veszőt alkotnak fiaink vagy valami legendásat. Azóta tudjuk, utóbbit is a hatványára emelték, és az egyetemes sport históriájában is ritkaságszámba menő győzelembe menekülését nyújtottak át a világmindenségnek. 12 másodperccel a vége előtt mínusz egynél Fazekas még farkasszemet nézett egy izlandi hetessel, mely a mérkőzés végére volt hivatott pontot tenni. Innen már törióra: bravúr, a kipattanóból villámakció, melynek végén Lékai új fejezetet nyitott. Nagy László a hosszabbításban sem roggyant meg a csapattal a hátán. A siker precedensértéke a mit sem kopott, a jelenben is érvényes. Két éve a vébén is ebből a kottából játszottunk, az olimpiai bajnok dánokra hegyeztük ki magunkat. Akadt néhány merész próbálkozó a sűrűn cserélődő kapitányi hídon, de egyelőre mindenki belebukott, aki valami pillanaton túlmutatóban gondolkodott. Kétségtelen, a válogatott rendezvényeket nem a kísérletezgetésekre találták ki, viszont egyre inkább ördögi kör jelleget ölt, hogy az állandó kényszer az eredményt következmény helyett végérvényesen céllá silányítja.



A január 10. és 26. között zajló világbajnokság összes mérkőzését élőben láthatják az M4 Sporton és/vagy az m4sport.hu-n.