Musorujsag
Élő Eredmények

Mikler Roland BL-arannyal búcsúzna a Veszprémtől

m4sport.hu
A válogatott kapus még Ljubomir Vranjes edzősége alatt döntött úgy, hogy visszatér korábbi sikerei helyszínére, szeretne emelt fővel, a bizalmat megszolgálva távozni.
(fotó: MTI/Illyés Tibor) Mikler Roland még a szegediek játékosaként. (fotó: MTI/Illyés Tibor)

Öt évvel ezelőtt újdonsült EHF Kupagyőztesként köszönt el Szegedtől és érkezett Veszprémbe Mikler Roland. A válogatott játékos bízik benne, az idény végén Bajnokok Ligája aranyérmesként térhet vissza a MOL Pick együtteséhez. Mostani csapatával 2015-ben és 2016-ban is a döntőben szerepelhetett, előbb a Barcelona, majd egy évvel később a kilencgólos hátrányból felűálló  Kielce bizonyult jobbnak a magyar bajnokcsapatnál.

A 34 esztendős kézilabdakapus úgy gondolja, hogy a kölni négyes döntőig idén is elmasírozhat a Telekom Veszprém, mi több, az aranymérkőzést is megnyerheti a LANXESS Arénában.

Selejtező csoportjában eddig négy korábbi BL győztest sikerült legalább egyszer kétvállra fektetnie a veszprémi gárdának, a címvédő francia Montpellier együttesét pedig otthonában és a Veszprém Arénában is legyőzte.

„Értékesebbnél értékesebb skalpokat gyűjtöttünk, és ha most arra gondolunk, hogy hány pontot szórtunk el tavaly, és emiatt hányszor kaptunk a fejünkre, kész csoda, hogy most a második helyről készülünk a csoportküzdelmek utolsó két csatájára” – mondta Mikler az SzPress Hírszolgálatnak.

Mikler véleménye szerint a folytatásban olyan játékra van szükség, mint amilyen legutóbb győzelemhez vezetett a Barca Lassa ellen, és olyan taktikai érettséget demonstráló megoldásokra, illetve védőmunkára, amelynek jutalma a macedón bajnok Vardar legyőzése volt a szkopjei „pokolban”.

„Más időszámítás kezdődött el a Veszprém történetében, amikor David Davis állt a kormánykerék mögé. A csapat magára talált, most már sorozatban nyeri a mérkőzéseit és nekem is sikerült felspannolnom magamat. Szeretnék úgy elköszönni Veszprémtől, hogy feljutottam az európai kézilabdázás csúcsára, emelt fővel, a bizalmat megszolgálva távozni” – mondta Mikler.

Úgy véli, ez a kutyakötelessége, ugyanakkor őszintén örül annak, hogy a következő idényben újra Szegeden játszhat. Három évre kötelezte el magát, és ez még tavaly augusztusban történt, amikor Ljubomir Vranjes volt a veszprémi vezetőedző, aki elmondta, nem vele képzeli el a veszprémi klub jövőjét. A szándék az óta megmásíthatatlan, fel sem merül benne a visszatáncolás szándéka.

További tartalmak