Musorujsag
Élő Eredmények

Rendőrségi vizsgálat indult a Kisvárdán bántalmazott Debrecen-szurkolók ügyében

MTI
A Debrecen női kézilabdacsapatának négy szurkolóját bántalmazták Kisvárdán, a két együttes pénteki bajnokiját követően, ezért a rendőrség vizsgálatot indított.

A 23-17-es vendéggyőzelemmel zárult találkozó után a DVSC honlapjának beszámolója szerint „négy debreceni drukker orvosi ellátásra szorult, őket mentő vitte el a csarnokból. Rendőri intézkedés a helyszínen tartózkodó biztosítás vezetője szerint nem történt.”

A klub hangsúlyozta: megteszi a szükséges lépéseket a sportági szövetség (MKSZ) felé.

A Kisvárda a honlapján reagált a történtekre, amely során – mint írta – „vendégszurkolók kerültek összetűzésbe a biztonságiakkal”. Egyben el is határolódott az eseményektől, kiemelve, hogy a biztosítási és rendvédelmi feladatok nem az egyesület illetékessége alá tartoznak, hanem az általa megbízott, külsős biztonsági szolgálathoz.

„Egyúttal azt is cáfoljuk, hogy a hazai szurkolók kerültek volna összetűzésbe a debreceni tábor tagjaival, ilyenről szó sem volt. Úgy értesültünk, hogy a rendőrségi vizsgálat megkezdődött, magunk is kíváncsian várjuk annak eredményét” – áll a Kisvárda közleményében.

A két együttes 17 forduló alatt egyaránt 17 pontot gyűjtött, a Kisvárda jobb gólkülönbségének köszönhetően hatodik, míg a Debrecen hetedik az élvonalban.

További tartalmak