Musorujsag
Élő Eredmények

Lehengerlő játékkal jutott BL-döntőbe a Győr

Lehengerlő játékkal jutott BL-döntőbe a Győr

m4sport.hu
A Győri Audi ETO kézilabdacsapata magabiztos 31-22-es győzelmet aratott a Vipers Kristiansand elleni Bajnokok Ligája-elődöntőben szombaton a Papp László Sportarénában, így bejutott a vasárnapi fináléba.

Nagyszerűen kezdte a mérkőzést a Győr (4-1), és bár a folytatásban a norvégok kétszeres olimpiai, egyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok kapusa, Katrine Lunde egyre több lövést hárított, a győri kapuban az ugyancsak világ- és Európa-bajnok francia Amandine Leynaud is remekül teljesített.

A gyorsan és pontosan játszó ETO előnye állandósult, ezért a Vipers edzője, Ole Gustav Gjekstad öt perc alatt kétszer is időt kért, ám Eduarda Amorim és Cornelia Nycke Groot vezérletével továbbra is magabiztosan és látványosan kézilabdázott a Győr. Előbbi, a brazil balátlövő védekezésben és támadásban is rendkívül hatékonynak bizonyult, az idény végén távozó holland irányító pedig kiválóan szervezte csapata játékát.

Danyi Gábor vezetőedző húsz perc után több cserejátékosát is pályára küldte, közülük a tavalyi BL-döntő hőse, Kiss Éva büntetővédéssel mutatkozott be. A csapatkapitány Görbicz Anita hétméteresével a 25. percben már tíz góllal vezetett a címvédő (15-5), és ennyi volt a különbség a szünetben is.

A második félidőben jobban és felszabadultabban játszott a Vipers, egy 6-1-es sorozattal némileg felzárkózott, ezért Danyi Gábor a 43. percben időt kért. Csapatának norvég beállója, Kari Brattset továbbra is remekelt, de a többiek támadásban és védekezésben sem voltak olyan hatékonyak, mint az első felvonásban.

Az 53. percben Fodor Csenge gólja azt jelentette, hogy minden győri mezőnyjátékos betalált legalább egyszer, és mivel a csapat ismét lendületbe jött, az első félidőben látott magabiztossággal zárta le, és a vártnál is nagyobb fölénnyel nyerte meg a meccset.

A két csapat hetedszer találkozott egymással, az ETO egy vereség mellett hatodszor győzött.

Ez volt a győriek 12. elődöntője a legrangosabb európai kupasorozatban. Eddig négy alkalommal a legjobb négy között búcsúztak, háromszor ezüst-, négyszer (2013, 2014, 2017, 2018) pedig aranyérmet nyertek.

Női Bajnokok Ligája, elődöntő:
Győri Audi ETO KC-Vipers Kristiansand (norvég) 31-22 (18-8)
gólszerzők: Brattset 8, Görbicz 6, Bódi, Amorim 4-4, Knedlikova, Hansen, Mörk, Oftedal, V. Kristiansen, Tomori, Groot, Fodor, Pintea 1-1, illetve Arntzen 5, Waade, Reistad, Sulland 3-3, Aune, Tomac, Yttereng 2-2, Refsnes, Kristensen 1-1

Eduarda Amorim négy gólt bombázott a norvég kapuba.


Mindhárom győri kapus remek teljesítményt nyújtott, Amadine Leynaud ehhez hasonló védésekkel járult hozzá ahhoz, hogy döntőzhessenek a zöld-fehérek.

Később:
Rosztov-Don (orosz) – Metz HB (francia) 18.00

Vasárnapi helyosztók:
a 3. helyért 15.15
döntő 18.00

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1223166"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Lehengerlő játékkal BL-döntős a Győri Audi ETO – képgaléria
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2019/05/D__AS20190511013-1024x682.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak