Musorujsag
Élő Eredmények

Huszonnyolc éve senki nem volt képes arra, amire a Szeged készül

Huszonnyolc éve senki nem volt képes arra, amire a Szeged készül

m4sport.hu
Több mint két évtizedes múltra tekint vissza a Szeged és a Veszprém bajnoki döntős párharca, a történet ebben az idényben tovább íródik, hogy ki hódítja el ezúttal a bajnoki trófeát 5 napon belül kiderül.

Már csak a két legfontosabb mérkőzés van hátra a férfi első osztályú kézilabda bajnokság 2018/2019-es szezonjából, a bajnoki döntő két meccse, melyet a címvédő Szeged és a Veszprém játszik egymással.

Ezen azonban aligha lepődhetünk meg, hiszen a 2001/2002-es idény óta csak ez a két csapat tudta kiharcolni, hogy finálét játszhasson – előtte is előfordult kétszer is, hogy egymással döntőztek –, szinte elképzelhetetlen, hogy egy harmadik együttes a bekerüljön a TOP2-be, egyelőre.

Utoljára akkor volt más csapat is a bajnoki döntőben – 2000/2001-es idényben, a Veszprém mellett a Dunaferr – amikor a magyar labdarúgás 18 éves tehetsége, Szoboszlai Dominik született.

Ami csak még inkább elképesztővé teszi ezt az időszakot, hogy ez alatt a 17 év alatt, mindössze kétszer tudta a Szeged letaszítani a trónról a bakonyiakat, 2007-ben és 2018-ban, tehát 17-ből 15 döntőt megnyert az Építők.

Már ebből is kiderül, hogy a veszprémi szurkolók rutinos döntőre járók, azonban hozzá kell tennünk, hogy 1985 óta nem rendeztek olyan bajnoki finálét, amelyben ne szerepelt volna a Veszprém, 34 éve minden egyes döntőben ott volt a csapat. Ez idő alatt 25 bajnoki címet zsebelt be, így magyar rekordbajnok is Nagy László együttese. Ráadásul 1991 óta nem fordult elő olyan, hogy egy évnél tovább távol tudták volna tartani a bajnoki trófeától a Veszprémet, így a Szeged olyat tehet, amire 28 éve nem volt példa.

2017/2018

Az előző szezonban 10 év után sikerült legyőzni a Veszprémet bajnoki döntőben. Mivel akkor a Veszprém volt az alapszakasz győztese, a Szeged kezdte hazai pályán a párharcot, melynek első meccsét a Tisza-partiak 32-28-ra nyerték. A második, Veszprémben vívott találkozón szintén hazai győzelem született, azonban a Ljubormir Vranjes irányította bakonyiak csak három góllal tudták felülmúlni a Szegedet, így hosszú idő után újra bajnoki címet ünnepelhettek a szegediek.

A bajnok Mol-Pick Szeged csapata ünnepel a férfi kézilabda NB I döntőjének visszavágó mérkőzése után a Telekom Veszprém otthonában, a Veszprém Arénában 2018. május 20-án. (MTI Fotó: Bodnár Boglárka) Hosszú böjt után sikerült újra trófeát nyernie a Szegednek 2018-ban. (MTI Fotó: Bodnár Boglárka)

2018/2019

A Szegednek olyan erőt adott az előző szezon, hogy ebben szinte szárnyalt. Veretlenül nyerte meg az alapszakaszt, ami azt jelenti, hogy mindkét Veszprém elleni bajnokiját megnyerte, októberben 32-27-re, márciusban 25-23-ra, ráadásul a Magyar Kupa döntőjében is Juan Carlos Pastor együttese bizonyult jobbnak, így 11 év után emelhette újra magasba a kupát a csapat. A szezon vége, főleg BL-szempontból nem úgy sikerült, ahogyan várták, nem jött össze a hőn áhított Bajnokok Ligája négyes döntő, így „csak” a magyar bajnokság maradt.

A Veszprém szezonja fordítottja a szegedinek. A bajnokságban ugyan sorra nyerte meccseit a csapat, de szeptemberben a Bajnokok Ligájában kétszer is kikapott, a játékkép sem felelt meg az elvártaknak, végül a vezetőség úgy döntött elköszön a svéd vezetőedzőtől, Ljubomir Vranjestől és újra a spanyol vonalat választja – David Davis ülhetett le a kispadra.

Debrecen, 2019. április 7. Veszprémi játékosok a férfi kézilabda Magyar Kupa döntőjében játszott Szeged - Veszprém mérkőzés végén a debreceni Főnix Csarnokban 2019. április 7-én. A finálét a Szeged nyerte 28-27-re. MTI/Czeglédi Zsolt A szezonban harmadszor, a Magyar Kupa-döntőben is kikapott a Veszprém a Szegedtől. MTI/Czeglédi Zsolt

A változás jót tett Mikler Rolandéknak, kezdett magára találni az együttes, azonban vereségek még így is becsúsztak, októberben hatalmas meglepetésre először a Tatabánya verte a csapatot, majd a már említett szegedi győzelem következett. Végül felvette az új ritmust a Davis-csapat, és simán menetelt tovább a bajnoki döntőig és Bajnokok Ligája Final Fourig.

A csapatok gőzerővel készülnek a bajnoki döntőre. Veszprémben egyelőre nem gondolnak a BL-re, mindenképpen szeretnének visszaülni a trónra„Meg kell változtatnunk a párharc témáját, és le kell játszanunk az első jó meccsünket a Szeged ellen” – mondta David Davis a telekomveszprem.hu-nak, utalva az idényben elszenvedett vereségekre. A spanyol szakember hozzátette, lehet, hogy a Szeged a legjobb idényét futja a Pastor-érában, de meg kell szakítaniuk ezt a jó sorozatot és úgy véli, jó formában lévő csapata képes is lehet erre.

A Szeged még sosem tudta megvédeni címét, a duplázás sem sikerült még a Tisza-partiaknak. A Veszprém nem is hangolhatna jobban a Final Fourra, mint egy esetleges bajnoki győzelemmel. Mindkét csapatnak van miért 110 százalékot nyújtani, ráadásul többen is utoljára húzzák magukra csapatuk mezét, elég csak Nagy Lászlóra vagy Momir Ilicre gondolni, többeknek pedig, például Mikler Rolandnak, a klubváltás miatt lesz pikáns az összecsapás.

De kell egyáltalán motiválni bárkit is egy Szeged-Veszprém bajnoki döntő előtt?!

Debrecen, 2019. április 7. A veszprémi Mirsad Terzic (b) és a szegedi Bánhidi Bence a férfi kézilabda Magyar Kupa döntőjében játszott Szeged - Veszprém mérkőzésen a debreceni Főnix Csarnokban 2019. április 7-én. MTI/Czeglédi Zsolt Óriási csata várható a bajnoki döntő mindkét mérkőzésén. MTI/Czeglédi Zsolt

A bajnoki finálé programja:

május 23. 18:30 Veszprém Szeged

május 26. 18:00 Szeged-Veszprém

A döntő mindkét mérkőzését élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu.

További tartalmak