Hősies küzdelemben Bajnokok Ligája-ezüstérmes a Telekom Veszprém

A Telekom Veszprém 27–24-re kikapott a Vardar Szkopje ellen a kölni négyes döntő fináléjában, így az ezüstérmet szerezte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2018/2019-es szezonjában.

Hősies küzdelemben Bajnokok Ligája-ezüstérmes a Telekom Veszprém – képgaléria

A lengyel Vive Kielce ellen 33-30-ra megnyert szombati elődöntőben megsérült veszprémi játékosok közül Sterbik Árpád és a pályafutása utolsó meccsét játszó Nagy László is vállalta a szereplést a fináléban. Mivel előbbi boka-, utóbbi pedig vállfájdalmakkal küzdött, egyikük sem volt kezdő.

Mindkét csapat rendkívül kemény védekezéssel kezdett, de a Vardar hatékonyabbnak, támadásban pedig pontosabbnak bizonyult (6-4). A 14. percben az észak-macedónok sérülés miatt elveszítették orosz jobbátlövőjüket, Danyiil Siskarjovot, ám a lendületüket ez sem törte meg, a veszprémiekkel ellentétben szinte alig hibáztak, és hamarosan már négy góllal vezettek (11-7).

A magyar csapat spanyol vezetőedzője, David Davis cserékkel próbálkozott, Nagy László, Petar Nenadic, és a szintén visszavonuló Momir Ilic is beállt, azonban védekezésben ez sem hozott javulást, az ellenfél majdnem minden támadása góllal végződött, a Veszprém átlövései viszont hatástalanok voltak. A Vardar egy 5-1-es sorozattal magabiztos előnyre tett szert, a szünetben öttel vezetett.

Köln, 2019. június 2. Momir Ilic, a Telekom Veszprém, illetve Glab Kalarash (b) és Dainis Kristopans (j), a Vardar Szkopje játékosa a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának kölni döntőjében 2019. június 2-án. MTI/EPA/Sascha Steinbach Köln, 2019. június 2.
Momir Ilic, a Telekom Veszprém, illetve Glab Kalarash (b) és Dainis Kristopans (j), a Vardar Szkopje játékosa a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának kölni döntőjében 2019. június 2-án.
MTI/EPA/Sascha Steinbach


A második félidőt Sterbik Árpád kezdte a kapuban, társai négy perc alatt 4-0-s szériát produkáltak, lendületüket egy kiállítás sem törte meg, és az első felvonáshoz képest gyorsabban játszva 17-16-ra felzárkóztak. Nagy László a vállfájdalmai miatt kevés időt töltött a pályán, pedig támadásban és védekezésben is nagyon hiányzott csapatából.

Társai továbbra is nehezen találták a rivális felállt védőfalának ellenszerét, a Vardar őrizte egy-kétgólos előnyét, és ez akkor sem változott, amikor Kentin Mahé nyolc perc alatt négyszer volt eredményes. A hajrában is hibák csúsztak a Veszprém játékába, így nem volt esélye az egyenlítésre, az egész meccsen csak egyszer, 2-1-nél vezetett.

A Kielcét irányító Talant Dujshebaev után a Vardar trénere, a spanyol Robert García Parrondo lett a második a férfi kézilabdában, aki játékosként és vezetőedzőként is nyert Bajnokok Ligáját.

A bronzmeccset a Barcelona nyerte.

Eredmény,
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája-döntő:

Vardar Szkopje (észak-macedón) – Telekom Veszprém 27–24 (16–11)
gólszerzők: Ferreira Moraes 6, Cupic 5, Kristopans 4, Karacic, Skube, Gyibirov 3-3, Sztoilov 2, Siskarjov 1, illetve Mahé 6, Tönnesen 4, Nenadic 3, Mackovsek, Lékai, Nilsson 2-2, Nagy L., Ilic, Gajic, Terzic, Blagotinsek 1-1
gólok hétméteresből: 4/4, illetve 6/6
kiállítások: 4, illetve 10 perc

korábban, a harmadik helyért:
Barcelona (spanyol)-PGE Vive Kielce (lengyel) 40-35 (20-16)

szombaton játszották, elődöntők:
Vardar Szkopje-Barcelona 29-27 (9-16)
Telekom Veszprém-PGE Vive Kielce 33-30 (13-13)