A Győrnek nem fér bele a klubvilágbajnokság

A Bajnokok Ligájában címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapat elsősorban sportszakmai okok miatt nem vállalja az indulást az augusztus 1-4. között sorra kerülő Super Globe-tornán, a nemhivatalos klubvilágbajnokságon.

„Bár a Bajnokok Ligája címvédőjeként a Győri Audi ETO KC csapatát hívta meg a Kínában megrendezendő első női kézilabda Super Globe-ra a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF), több, elsősorban sportszakmai érv miatt csapatunk lemondta szereplését az eseményen” – áll a győriek közleményében.

A klub jelezte: június közepén kapta meg a hivatalos meghívót és egyben a felkérést az eseményre. A csapat nyári felkészülési programja már jóval a meghívó érkezése előtt teljesen készen állt, viszont ennek ellenére a vezetőség megvizsgálta a részvétel lehetőségét, azonban több tényező miatt az együttes nem tudja vállalni a részvételt. Ezek között szerepel például, hogy a nyolccsapatosra tervezett tornán a szervezők nem tudták megjelölni a többi ellenfelet, csupán annyi információval rendelkeztek, hogy két kínai egyesület mellett a kontinensbajnokok kaptak meghívást a Super Globe-ra.

Az ETO közleményében olvasható az is, hogy nem volt az eseménynek részletes programja, a szervezők nem tudták megmondani, hol játsszák majd a mérkőzéseket, hol szállásolják el a csapatot, vannak-e edzéslehetőségek a torna előtt, illetve közben. A Kínába utazással kapcsolatos kérdésekre sem kaptak megnyugtató válaszokat.

„Így a szakmai ellenérvek összességében sokkal nagyobb súllyal estek latba a részvétel lemondásakor, mint a Super Globe esetleges megnyerésével megszerezhető hírnév” – írták a győriek.

A Győr mellett a BL-döntőben alulmaradt orosz Rosztov-Don is lemondta a szereplést, így a BL-ben harmadik helyen záró norvég Vipers Kristiansand képviseli Európát a női Super Globe-on.

A férfi Super Globe-ot 1997 óta rendezik meg.