Az U19-es kéziválogatott duplán írhat történelmet az Eb-döntőben

Az U19-es női kézilabda-válogatott egy évvel a 2018-as hazai vb-győzelem után vasárnap Európa trónjára is felülhet, amennyiben a 17.30-kor kezdődő fináléban legyőzi Hollandiát. A történelmi sikerrel kecsegtető összecsapást a Duna World és az m4sport.hu közvetíti élőben.

(fotó: EHF EURO 2019) (fotó: EHF EURO 2019)



Ebben a korosztályban eddig csak Oroszországnak és Romániának sikerült egy vb-győzelmet követő évben az Európa-bajnokságot is nyerni, ezt a kettős bravúrt viheti véghez Golovin Vlagyimir együttese, amely a döntőig vezető út utolsó két lépcsőfokán pont a románokat és az oroszokat győzte le.

A magyar a győri kontinenstorna egyetlen százszázalékos válogatottja, a csoportkörben Montenegró (27-18), Ausztria (39-31) és Spanyolország (33-23) sem okozott különösebb gondot, a középdöntőben megismétlődött a tavalyi vb-finálé Norvégia ellen (28-24), illetve a vb-negyeddöntő Románia ellen (31-21), mindkettő magabiztos sikerrel ért véget, a legjobb négybe kerüléssel pedig teljesült a szövetség minimális elvárása.

Az orosz feltámadás okozott meleg pillanatokat az elődöntőben (az első félidőben hétgólos előny az 53. percre mínusz egyre olvadt), végül Kácsor Grétáék győzni akarása a fináléba juttatta a csapatot.

„Bízom benne, hogy nem ez volt a csúcsforma, az majd vasárnap jön el – mondta az elődöntőt követően Golovin Vlagyimir szövetségi edző az M4 Sportnak. – Amikor átvette az orosz válogatott a vezetést, nem estünk szét, még erősebbek lettünk” – mutatott rá a csapat egyik legnagyobb erősségére.

Az Európa-bajnokságon hat mérkőzésből csupán egy, már tét nélküli összecsapást elveszítő Hollandia második U19-es Eb-döntőjében léphet pályára, az elsőt 2011-ben veszítették el hazai pályán, ugyanúgy, mint Magyarország két évvel korábban.

(fotó: EHF EURO 2019) (fotó: EHF EURO 2019)



A magyar női junior válogatott eddig három U19-es Eb-döntőn szerepelt, de a trófeát egyszer sem emelhette magasba. 2002-ben és 2013-ban az oroszok, 2009-ben a norvégok jelentettek megoldhatatlan feladatot.

Tehát negyedik nekifutásra jöhet össze a hőn áhított siker, ráadásul hazai közönség előtt. Az európai szövetség 1996 óta rendez női U19-es/junior Európa-bajnokságot, a mostani a 12. torna, de még egyszer sem tudta a rendező ország megnyerni a finálét. Csak az említett magyar és holland döntős kudarc volt az eddigi két olyan példa, amikor egyáltalán esély is volt rá, azaz eljutott az utolsó mérkőzésig a házigazda.

A magyar válogatott tehát duplán írhat történelmet vasárnap este: első U19-es Európa-bajnoki címét nyerheti és először teheti ezt házigazdaként.

(fotó: EHF EURO 2019) (fotó: EHF EURO 2019)



Ebben a győri Audi Aréna közönsége is biztosan a játékosok segítségére lesz, a hangulatot Kácsor Gréta is dicsérte az oroszok legyőzését követően:

„Egészen elképesztő volt a stadionban a hangulat, remélem a döntőre teljes teltház lesz. Mindegy, hogy Norvégia vagy Hollandia lesz az ellenfelünk a fináléban. A legjobb tudásunk szerint készülünk majd fel, és mindent megteszünk, hogy hazai közönség előtt megnyerjük az Európa-bajnoki címet.”

Az oroszok elleni elődöntőt lezáró gólt szerző Vámos Petra szintén a fergeteges hangulatot emelte ki: „a szurkolók is nagyon sokat hozzá tudtak tenni”.

Vasárnapi program:
15.00, bronzmérkőzés: Oroszország–Norvégia
17.30, döntő: Magyarország–Hollandia – élőben: Duna World & m4sport.hu

A magyar válogatott legeredményesebb játékosai:
21 gól: Kácsor Gréta, Kuczora Csenge (28.)
19 gól: Schatzl Natalie (38.)
18 gól: Albek Anna, Bánfai Kíra (42.)

A magyar válogatott Eb-kerete:
Kapusok: HERCZEG Lili (NEKA), SZABÓ Dóra (DVSC Schaeffler)
Jobbszélsők: ARANY Rebeka (DVSC Schaeffler), BÁNFAI Kíra (MTK Budapest)
Jobbátlövő: ALBEK Anna (Graz, osztrák)
Irányítók: PÁL Tamara (Győri Audi ETO), TÓTH Nikolett (FTC-Rail Cargo Hungaria), KELLERMANN Dóra (Győri Audi ETO)
Beállók: SIMON Armilla (Érd), ZSIBORÁS Luca (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KÁCSOR Gréta (GVM Europe-Vác), VÁMOS Petra (NEKA), SZILOVICS Fanni (Győri Audi ETO), KUCZORA Csenge (GVM Europe-Vác)
Balszélsők: SCHATZL Natalie (Érd), STRANIGG Zsófia (MTK Budapest)

Szövetségi edző: GOLOVIN Vlagyimir
Edző: PIGNICZKI Krisztina