Musorujsag
Élő Eredmények

Nem sikerült az éremszerzés Bácskai Sárának 1000 méteren

Nem sikerült az éremszerzés Bácskai Sárának 1000 méteren

MTI
Legjobb magyar eredményként vasárnap a vegyesváltó és Bácskai Sára Luca 1000 méteren ötödik lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának utolsó, torinói állomásán.

A 19 éves magyar sportoló pályafutása során másodszor jutott fináléba vk-viadalon: a negyed- és az elődöntőből is futammásodikként lépett tovább, végül a legjobb ötöt felvonultató mezőnyben utolsóként ért célba.

A nap kellemetlen meglepetését a váltóval olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor szolgáltatta, aki ugyanezen a távon már a negyeddöntőben búcsúzott, így 17. helyen zárt. Egyéniben további két magyar volt érintett: Jászapáti Petra és a stafétával szintén ötkarikás aranyérmes Burján Csaba 500 méteren kisdöntőbe jutott, előbbi hatodikként, utóbbi nyolcadikként végzett.

Szintén a kisdöntőben szerepelt a Jászapáti, Bácskai, Burján, Liu Shaolin összeállítású vegyesváltó, amely a 2000 méteres futamban a lengyeleket megelőzve nyert és így lett ötödik.

A vk-sorozatot az olimpiai és Európa-bajnok, egyúttal világcsúcstartó magyar férfi staféta története során először megnyerte, míg a mostani idényben debütált vegyesváltóban negyedik lett a magyar csapat, a női négyes viszont 11. helyen zárt, így nem lehet ott márciusban a szófiai világbajnokságon. Az elmúlt két idényben 1000 méteren született magyar vk-elsőség: Liu Shaoang 2016-ban, míg Liu Shaolin tavaly diadalmaskodott.

Egyéniben a Liu fivérek szerepeltek a legjobban, Liu Shaoang 1000 méteren harmadik, 500-on hatodik lett, míg bátyja, Liu Shaolin ötödik (500 m) és hatodik helyen (1000 m) zárt. A hozzájuk hasonlóan a váltóval olimpiai bajnok Burján Csabának a legrövidebb távon elért 11. helye a legjobbja. A három számban három különböző dél-koreai versenyző végzett az élen.

A nőknél Jászapáti Petra ötödik helyével végzett az élmezőnyben a legrövidebb távon. A holland Suzanne Schulting pedig az egyetlen versenyző, aki két távon, 1000 és 1500 méteren is első lett, míg 500-on a lengyel Natalia Maliszewska diadalmaskodott.

A vk-győztesek és a magyarok helyezései:

férfiak:
500 m: 1. Lim Hjo Dzsun (dél-koreai) 31 439 pont, …5. Liu Shaolin Sándor 22 632, 6. Liu Shaoang 22 400, …11. Burján Csaba 9716, …66. Sziklási András 59, …75. Varnyú Alex 39, …97. Krueger Cole 13
1000 m: 1. Park Dzsi Von (dél-koreai) 37 520 pont, …3. Liu Shaoang 23 277, …6. Liu Shaolin Sándor 19 497, …31. Varnyú Alex 3005, …63. Krueger Cole 161
1500 m: 1. Kim Kun Vu 38 000 pont, …19. Burján Csaba 3922, …22. Liu Shaolin Sándor 2621, …38. Krueger Cole 586, …42. Varnyú Alex 363

nők:
500 m: 1. Natalia Maliszewska (lengyel) 40 800 pont, …5. Jászapáti Petra 19 306, …70. Knoch Marta 49, …83. Bácskai Sára Luca 24, …87. Sziliczei-Német Rebeka 21, …91. Somogyi Barbara 14
1000 m: 1. Suzanne Schulting (holland) 40 000 pont, …22. Bácskai Sára Luca 4754, …70. Jászapáti Petra 144, …90. Knoch Marta 36, …96. Somogyi Barbara 24
1500 m: 1. Suzanne Schulting (holland) 34 400 pont, …20. Jászapáti Petra 4718, …25. Bácskai Sára Luca 2623, …40. Sziliczei-Német Rebeka 694, …64. Somogyi Barbara 76, …80. Knoch Marta 24

váltók:
férfi: 1. Magyarország 29 677 pont
nők: 1. Oroszország 34 400 pont, …11. Magyarország 6512
vegyes: 1. Oroszország 25 898 pont, …4. Magyarország 24 717

Borítókép: Bácskai Sára Luca 1000-es futama Torinóban

További tartalmak