Musorujsag
Élő Eredmények

NBA-sztárt szúrt ki az M4 Sport riportere a soproni lelátón

M4 Sport
Andrej Kirilenko is a helyszínen nézte végig a női kosárlabda Euroliga hétvégi négyes döntőjét Sopronban.

A korábbi NBA-játékost az M4 Sport riportere vette észre a díszvendégek között, és természetesen mikrofonvégre is kapta. Kirilenko udvariasan megdicsérte a soproni Final Four rendezőit, szerinte magas színvonalú, ráadásul szoros és izgalmas mérkőzéseket láthattak a nézők. Külön kiemelte a Sopron Basket tripláját, amellyel a házigazdák megnyerték a Yakin Dogu elleni elődöntőt. A 37 éves exkosaras ugyanakkor elárulta, hogy orosz lévén a döntőben a későbbi győztes Jekatyerinburgnak szurkolt, de szerinte a soproniak is kitettek magukért.

„Köszönet a rendezésért! Jó látni a szurkolókat. Tudom, hogy mindkét válogatottjuk ott volt az Európa-bajnokságokon, az ilyesmi felszabadítja a szenvedélyt a sportág iránt. Ha így marad, semmi akadályát nem látom annak, hogy a magyar kosárlabda sikeres legyen” – tette hozzá.

Kirilenko jelenleg az Orosz Kosárlabda Szövetségben dolgozik, elmondása szerint bővan van munkája. „Az NBA után is van élet. Könnyebb, hogy nem kell minden reggel korán kelni és edzeni. De megvan az új életem, rengeteg szervezési feladat az orosz szövetségben, úgyhogy nem unatkozom. Szerencsés vagyok, hogy még játszhattam Michael Jordan ellen, aki akkor hagyta abba, amikor elkezdtem. Utána Koby Bryant, majd LeBron James voltak a korszakos zsenik, a legjobbak, akiket közelről láthattam játszani. És hát Szaboniszt még nem is említettem… Ilyenkor jövök rá, hogy öregszem, bár még nem érzem magam öregnek.”

Andrej Kirilenko a Utah Jazz, a Minnesota Timberwolves és a Brooklyn Nets csapataiban játszott a tengerentúli kosárbajnokságban, 2004-ben beválasztották az All Star-válogatottba.

További tartalmak