Musorujsag
Élő Eredmények

A Golden State és a Philadelphia is továbbjutott a negyeddöntőből

MTI
A Philadelphia 76ers magabiztos játékkal, 13 ponttal verte a Miamit.
Kevin Durant, a  Golden state Warriors klasszisa EPA/JOHN G. MABANGLO SHUTTERSTOCK OUT

A címvédő Golden State Warriors bejutott az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) Nyugati-főcsoportjának elődöntőjébe, miután otthon nyolc ponttal győzött a San Antonio ellen, s 4-1-re megnyerte a párharcot.

Az oaklandi találkozón a Warriors elsősorban kiváló védekezésének köszönhette a sikert. A vendégek az első félidőben mindössze 38 pontig jutottak, s a negyedik negyed előtt már 14 pont volt a hátrányuk, így nem maradt esélyük a győzelemre.

A Golden State Stephen Curry nélkül is könnyedén nyerte a párharcot, melynek utolsó meccsén Kevin Durant 25, Klay Thompson pedig 24 pontot szerzett, míg Draymond Green 17 ponttal és 19 lepattanóval zárt. A Warriors a nyugati elődöntőben a New Orleans Pelicansszal csap majd össze.

Ugyancsak továbblépett Keleten a Philadelphia, amely szintén 4-1-es összesítéssel búcsúztatta a Miamit. A 76ers a harmadik negyedben döntötte el az ötödik mérkőzést, s egyúttal a párharc sorsát, amikor 14 pontot vert a Heatre, mely a szünetben még döntetlenre állt.

A philadelphiaiaknál JJ Reddick volt a legeredményesebb 27 ponttal, míg a center Joel Embiid 19 pontot és 12 lepattanót szerzett.

A Philadelphia a Boston Celtics-Milwaukee Bucks párharcból kap ellenfelet a konferencia elődöntőjében, ám egyelőre még várnia kell a riválisra. Kedden a Boston hazai pályán magabiztos győzelmet aratott, s ezzel 3-2-es előnybe került.

Eredmények:
Rájátszás, főcsoport-negyeddöntők:
Kelet:
Philadelphia 76ers-Miami Heat 104-91
A Philadelphia 4-1-re nyerte a párharcot.
Boston Celtics-Milwaukee Bucks 92-87
A párharc állása: 3-2, a Boston javára.
Nyugat:
Golden State Warriors-San Antonio Spurs 99-91
A Golden State 4-1-re nyerte a párharcot.

További tartalmak