Musorujsag
Élő Eredmények

Hosszabbításos bravúrral kezdte az Európa Kupát az Alba

MTI
Az Alba Fehérvár hosszabbítás után négypontos győzelmet aratott a portugál FC Porto vendégeként szerdán a férfi kosárlabda Európa Kupa első fordulójában.

férfi EK, 1. forduló, F csoport:
FC Porto (portugál)-Alba Fehérvár 92-96 (14-13, 27-26, 22-18, 21-26, 10-14) – hosszabbítás után

Dzunics Barniszlav együttese komoly fegyvertényt ért el a selejtezőben azzal, hogy 16 pontos hátrányt ledolgozva jutott tovább az ukrán BC Dnyipro ellen. Idehaza már kevesebb örömük volt a fehérvári szurkolóknak, ugyanis kedvenceik egy győzelemmel és két vereséggel kezdtek az NB I-ben. Ami az ellenfelet illeti, a Porto bajnoki ezüstérmesként a Bajnokok Ligája selejtezőjében indult, ám ott megállította az orosz Nyizsnij Novgorod.

A szerdai csatát remekül kezdtek a magyarok, majd a portugál gárda 7-7-nél utolérte őket, s innentől fej fej mellett haladt a két együttes. A második negyedben az Alba hat ponttal elhúzott (22-28) főként 10 pontig jutott Jacobi Boykinsnak köszönhetően, de a félidőben már 41-39 volt az állás.

Fordulás után fokozatosan növelte előnyét a hazai alakulat, az utolsó játékrész 61-55-ről indult. Az Alba a 39. percben egy pontra felzárkózott (75-74), majd ki is egyenlített (77-77), sőt, Boykins triplájával 20 másodperccel a vége előtt átvette a vezetést. A hazaiak egy hármassal döntetlenre mentették a meccset, így 82-82-nél jöhetett az ötperces hosszabbítás. A ráadás már a lendületben lévő magyar csapat fölényét hozta, melynek legjobbja a 29 pontos Rodney Bullock lett.

A Fehérvár jövő kedden a bolgár Rilszki Szportiszt együttesét fogadja.

korábban:
H csoport:
Szolnoki Olaj – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 79-76 (17-21, 18-23, 25-14, 19-28)

További tartalmak