Musorujsag
Élő Eredmények

Fegyverneky Zsófia visszatér a válogatottba a sorsdöntő Eb-selejtezőre

M4 Sport
Az elmúlt napokban két helyen is változtatni kényszerült a női kosárlabda-válogatott keretén Székely Norbert szövetségi kapitány, aki nincs könnyű helyzetben az Albánia és Oroszország elleni, sorsdöntő Eb-selejtezők előtt.

A szakembernek nem először kellett ebben a hónapban kényszerűségből módosítani az októberben kihirdetett kereten. Korábban Simon Zsófia esett ki  sérülés miatt, ezúttal pedig Krivacsevics Tijána és Turner Yvonne pótlását kellett megoldani, a távolmaradás oka mindkét játékos esetében fájó pont.

A 2016-ban honosított soproni irányító, Turner Yvonne első alkalommal kapott meghívót a válogatottba, de a nemzetközi szövetségtől (FIBA) nem kapta meg a szükséges engedélyt a bemutatkozáshoz.

(fotó: MTI/Sóki Tamá) (fotó: MTI/Sóki Tamá)

„A szabályok szerint, időben leadtuk azt a névsort, akikkel szerettünk volna pályára lépni novemberben, de a FIBA különböző okokra hivatkozva késleltette a kézbesítést” – nyilatkozta az M4 Sportnak Székely Norbert.

„Turner azért nem játszhat, mert nem kapta meg a FIBA-lincencet, attól függetlenül, hogy a magyar szövetség időben elkezdte a procedúrát” – tette hozzá.

A török Botas együttesében szereplő Krivacsevics Tijána esete más:

„Csak a tényeket szeretném elmondani, onnantól pedig nem foglalkozni az esettel. Másfél hónappal ezelőtt jelezte, hogy fáj a lába. Az MR-vizsgálat kimutatta, hogy van sérülés a térdében, ahogy egyébként mindenkinek, aki itt van, de olyan sérülése nincs, ami megakadályozná a játékban. Ez látszódott, hiszen a Botasban pályára lépett, múlt héten 27 percet volt pályán az Európa Kupában.”

(fotó: MTI/EPA/Milan Kammermayer) (fotó: MTI/EPA/Milan Kammermayer)

„Múlt pénteken érkezett egy levél klubjától, amelyben Krivacsevics Tijána sérülésre hivatkozva lemondta a válogatottbeli szereplést. Ez egy nagyon nehéz helyzet, de le is szeretném zárni, mert a magyar válogatottat azok a játékosok jelentik, akik itt vannak.”

A két újabb hiányzó pótlását a csapat átszervezésével oldotta meg a válogatott stábja, a kiszemeltek hozzáállása pedig lenyűgözte a szövetségi kapitányt.

„Fegyverneky Zsófi egy elképesztő ember, hiszen már visszavonult a válogatottól, de az albánok elleni sorsdöntő fontosságú mérkőzésre még egyszer rendelkezésre áll, ezért köszönettel tartozunk. A másik játékos Cyesha Goree, aki Krivacsevics posztján kerül bevetésre. Ő Velencében játszik és vele szintén szombaton tudtuk felvenni a kapcsolatot, minden gondolkodás nélkül közölte, hogy csatlakozik hozzánk, a legnagyobb örömömre szolgál, hogy itt lesz velünk.”

(fotó: MTI/Sóki Tamá) Fegyverneky Zsófia visszatér a válogatottba (fotó: MTI/Sóki Tamá)

„Szerdától teljes kerettel tudunk készülni az albánok elleni mérkőzésre, hogy nyugodtabban mehessünk Oroszországba” – tette hozzá Székely Norbert, aki korábban úgy kalkulált, hogy 50 ponttal kellene legyőzni a csoportban győzelem nélkül álló albánokat az Európa-bajnok kvalifikációhoz.

A magyar együttes az Európa-bajnoki selejtezősorozat ötödik fordulójában, november 16-án Albánia csapatával játszik, a zárónapon, november 21-én pedig a százszázalékos oroszok vendége lesz. Jelenleg a második helyen áll a csoportjában három győzelemmel és egy vereséggel úgy, hogy kétszer legyőzte a második helyre esélyes litván válogatottat.

(forrás: M4 Sport) (forrás: M4 Sport)

Amennyiben Albániában sikerül a nagyobb különbségű győzelem, a válogatott jó eséllyel ott lesz a 2019-es, szerb-lett közös rendezésű kontinensviadalon, mivel a selejtezőcsoportok győztesei mellett a hat legjobb második is résztvevő lesz.

(forrás: M4 Sport) (forrás: M4 Sport)

A női kosárlabda-válogatott kerete:
Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd), Raksányi Krisztina (CMB CARGO UNI Győr), Fegyverneky Zsófia (Sopron Basket), Gereben Lívia (Atomerőmű KSC Szekszárd), Dubei Debóra (Sopron Basket), Szabó Fanni (Aluinvent-DVTK), Nagy Dóra (CMB CARGO UNI Győr), Katona Szidónia (Aluinvent DVTK), Török Ágnes (CMB CARGO UNI Győr,) Varga Zsófia (CMB CARGO UNI Győr), Hegedűs-Őri Györgyi (ZTE NKK), Cyesha Goree (CMB CARGO UNI Győr), Kiss Virág (Atomerőmű KSC Szekszárd), Barnai Judit (PEAC-Pécs), Határ Bettina (Sopron Basket), Lelik Réka (NKE-Csata)

További tartalmak