Musorujsag
Élő Eredmények

A Szekszárd nyert, a Cegléd kikapott az Európa Kupában

MTI
A Szekszárd a cseh Nymburk vendégeként győzött, a Cegléd ugyanakkor hazai pályán súlyos vereséget szenvedett a francia BMLA csapatától a női kosárlabda Európa Kupa csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában csütörtökön.

Az európai szövetség honlapja szerint a szekszárdiak győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, ugyanis már az első negyedet 18 ponttal nyerték meg.

A ceglédiek ezzel szemben az első és a második játékrészt is 13-13 ponttal veszítették el, így már a nagyszünetre eldőlt a találkozó, melyet a vendégek végül 30 pontos különbséggel nyertek meg. A BLMA amerikai légiósa, Samantha Whitcomb egymaga 40 pontot szerzett.

A magyar együttesek közül a H csoportot 5/1-es győzelmi mérleggel megnyerő Szekszárd így – a DVTK-hoz hasonlóan – továbbjutott, az I csoportban nyeretlenül sereghajtó Cegléd viszont a Győrrel együtt búcsúzott.

Az EK-mezőny tíz kvartettjéből a csoportok első és második helyezettjei, továbbá négy legjobb csoportharmadik jutott tovább.

A rájátszásban a 24 csapatot erősorrendbe rangsorolják a csoportkörben mutatott teljesítményük alapján, a legjobb nyolc pedig közvetlenül a nyolcaddöntőbe kerül. A 9-24. együttes oda-visszavágós alapon küzd meg egymással, és a párharcok győztesei jutnak a 16 közé.

Női Európa Kupa, 6. (utolsó) forduló:
H csoport:
Nymburk (cseh)-Atomerőmű KSC Szekszárd 49-72 (8-26, 14-19, 11-10, 16-17)

I csoport:
VBW CEKK Cegléd-BLMA (francia) 66-96 (19-32, 15-28, 12-15, 20-21)

További tartalmak