A Fehérvár nyert, a Szolnok csúnyán kikapott a férfi kosárlabda EK-ban

A fehérváriak Izraelben nyertek, míg a szolnokiak Németországban szaladtak bele egy nagy pofonba.

Szolnoki Olaj - TLI Alba Fehérvár bajnoki döntő, első mérkőzés - Jarrod Jones és Vojvoda Dávid - MTI Fotó: Bugány János Ezúttal Vojvoda Dávid sem tudott csodát tenni a Szolnokkal - MTI Fotó: Bugány János



Az Alba Fehérvár 93-76-ra győzött az izraeli Ness Ziona vendégeként a férfi kosárlabda Európa Kupa második csoportkörének harmadik, szerdai fordulójában.

A bajnoki bronzérmes fehérváriak egy-egy győzelemmel és vereséggel utaztak Izraelbe, míg a hazaiak százszázalékos mérleggel várták a harmadik fordulót. Jesus Ramirez vezetőedző együttese az izraeli csapat 11-10-es vezetésénél, az első negyed hatodik percében volt utoljára hátrányban, onnantól végig vezetve, magabiztos játékkal nyerte meg a mérkőzést.

Az Albából négyen is közel húsz pontot szereztek: Filipovity Márkó 19, Allerik Freeman és Lóránt Péter 18-18, míg Jordan Heath 16 ponttal fejezte be az összecsapást.

A Szolnoki Olaj ugyanakkor súlyos, 47 pontos vereséget szenvedett a sorozat szerdai játéknapján.

A magyar bajnok és listavezető két vereséggel indult Németországba, ahol a hazaiak százszázalékos mutatóval álltak. Dragan Aleksic vezetőedző dolgát nehezítette, hogy nem számíthatott a sérült szerb Strahinja Milosevicre.

A Szolnok egy pillanatig sem tudott egyenrangú ellenfele lenni riválisának, amely öt perc után már 20-9-re vezetett. A magyar együttes hátránya negyedről negyedre nőtt, így végül súlyos vereséget szenvedett.

A Tisza-partiak legeredményesebb játékosa a 14 pontos Vojvoda Dávid volt, a túloldalon minden nevezett kosárlabdázó szerzett pontot, közülük öten is tíz pont felett zártak.

Eredmények:

Férfi EK, második csoportkör, 3. forduló, J csoport:

Ness Ziona (izraeli)-Alba Fehérvár 70-93 (13-25, 20-22, 12-20, 25-26)

I csoport:

Würzburg (német)-Szolnoki Olaj 118-71 (37-19, 30-16, 30-17, 21-19)