Musorujsag
Élő Eredmények

Harden tarolt: 61 pontig meg sem állt

Harden tarolt: 61 pontig meg sem állt

mti
Továbbra is kirobbanó formában játszik James Harden, a Houston Rockets legjobbja, aki az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján 61 ponttal vezette győzelemre együttesét a New York Knicks ellen.

Hardennek ez volt sorozatban a 21. mérkőzése, melyen legalább 30 pontot szerzett, a mostani 61-gyel pedig nem csupán egyéni csúcsot állított fel, hanem a Rockets klubrekordját is megdöntötte. Az NBA történetében csak Wilt Chamberlain volt képes ennél hosszabb sorozatokra: a legendás kosaras az 1960/61-es idényben 25, majd 31, két évvel később pedig egymás után 65 meccsen szórt legalább 30 pontot. Harden 61 pontja NBA-idényrekord is, a Knicksnek pedig korábban csak Kobe Bryant tudott ennyit dobni, tíz évvel ezelőtt.

Az Indiana annak ellenére legyőzte a vendég Torontót, hogy legjobbja, a 18,8 pontot átlagoló Victor Oladipo a második negyedben súlyos térdsérülést szenvedett. A 26 éves irányító – akit tavaly a legtöbbet fejlődött játékosnak választottak – rosszul ért földet, kifordult a térde, és hordágyon hagyta el a pályát.

A Boston sorozatban tizedszer nyert otthon, míg a Celtics csarnokában alulmaradt, tavaly nagydöntős Cleveland 9/40-re rontotta a mérlegét, ezzel továbbra is a mezőny leggyengébb csapata.

NBA, alapszakasz:
New York Knicks-Houston Rockets 110-114
Indiana Pacers-Toronto Raptors 110-106
Boston Celtics-Cleveland Cavaliers 123-103
Brooklyn Nets-Orlando Magic 114-110
Miami Heat-Los Angeles Clippers 99-111
Chicago Bulls-Atlanta Hawks 101-121
Memphis Grizzlies-Charlotte Hornets 107-118
New Orleans Pelicans-Detroit Pistons 94-98
Philadelphia 76ers-San Antonio Spurs 122-120
Utah Jazz-Denver Nuggets 114-108

Borítókép: James Harden (Forrás: Houston Rockets - Facebook)

További tartalmak