Gőzerővel készül az Eb-re a női kosárlabda-válogatott

A későbbi csoportellenfél törökökkel vívja első felkészülési mérkőzését a júniusi Európa-bajnokságra hangoló magyar női kosárlabda-válogatott.

Székely Norbert pihenőt is beiktat a felkészülésbe, hogy ne fásuljanak bele a fizikai munkába a játékosok (Fotó: bb1.hu)
A múlt hét óta Székesfehérváron gyakorló nemzeti csapat szövetségi kapitánya, Székely Norbert a szövetség honlapján kifejtette, hogy nagyjából egy szintre kell hozniuk a keret játékosainak fizikai állapotát, de azért a labda is előkerült az első edzéseken.

„Egy Európa-bajnokságon rendkívül nagy szerepe van egy csapat mentális állapotának, márpedig nekünk rögtön a szlovénok elleni első mérkőzésen maximálisan oda kell tennünk magunkat, hiszen a továbbjutás szempontjából nagyon fontos összecsapás lehet. Így pihenési időszakot is beiktattunk a felkészülésbe, hogy a monotonabb fizikális munka után ne legyen senki fásult, töltődjenek föl a játékosok az otthoni környezetben, s mindenki a lehető legnagyobb erőbedobással tudjon dolgozni” – jelentette ki a szakvezető.

A válogatott június elején játssza első felkészülési mérkőzéseit, Raksányi Krisztináék a spanyolországi Burgosban szerepelnek egy tornán.

„Elsőnek mindjárt Eb-csoportbeli ellenfelünkkel, Törökországgal találkozunk, majd az eredménytől függően Lettország vagy a rendező Spanyolország vár ránk a második napon” – közölte Székely Norbert.

A folytatásban a magyarok egy csehországi tornán a házigazdák mellett Bosznia-Hercegovinával és Litvániával találkoznak, majd két itthoni mérkőzés következik Fehéroroszország ellen a székesfehérvári MKOSZ-csarnokban.

A 16 csapatos kontinensbajnokságot – amely június 27-én kezdődik és július 7-ig tart – Szerbia és Lettország rendezi. A magyar válogatott a C csoportban Törökország, Olaszország és Szlovénia ellen lép pályára a szerbiai Nisben. A csoportból az első három jut a legjobb 12 közé, a helyosztókat Belgrádban vívják.

A magyar válogatott felkészülési mérkőzései:

június 1., Burgos: Magyarország-Törökország 

június 2., Burgos: Magyarország - Spanyolország vagy Lettország 

június 13-15., Prága: Csehország, Bosznia-Hercegovina, Litvánia ellen

június 21., Székesfehérvár (MKOSZ-csarnok): Magyarország-Fehéroroszország 18.00

június 22., Székesfehérvár (MKOSZ-csarnok): Magyarország-Fehéroroszország 16.00

A magyar válogatott programja az Eb-csoportkörben:

június 27.: Magyarország-Szlovénia 16.00

június 28.: Magyarország-Olaszország 18.30

június 30.: Magyarország-Törökország 16.00

A bő keret:
Horváth Bernadett (NKE-FCSM Csata), Studer Ágnes (KSC Szekszárd), Pusztai Petra (ZTE NKK), Raksányi Krisztina (CMB CARGO UNI Győr), Turner Yvonne (Sopron Basket), Lelik Réka (NKE-FCSM Csata), Dombai Réka (Vasas Akadémia), Simon Zsófia (PEAC-Pécs), Dubei Debóra (Sopron Basket), Varga Zsófia (CMB CARGO UNI Győr), Török Ágnes (CMB CARGO UNI Győr), Zele Dorina (Aluinvent DVTK), Bálint Réka (KSC Szekszárd), Kiss Virág (KSC Szekszárd), Határ Bernadett (Sopron Basket), Horti Dóra (ZTE NKK), Barnai Judit (NKE-FCSM Csata)