Musorujsag
Élő Eredmények

Ijesztő sérülés után még egy néző is rosszul lett a kosárelődöntőben

M4 Sport
Az Egis Körmendnél vezéráldozattal járta PVSK-Veolia legyőzése a kosárélvonal elődöntőjének első mérkőzésén. Mario Delas súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, miután Horti Bálint rázuhant a jobb lábára. A csarnok felforrósodó hangulatában egy néző is rosszul lett.

A második negyedben a korábban Körmenden is játszó Horti egyensúlyát veszítve, kontroll nélkül zuhant rá a hazaiak centerére. A pécsi kosaras, ahogy az a lassításon is látszik, rögtön érezte, nagy a baj: az arca elé kapta a kezét, ahogy a csarnokban szinte mindenki.

Amíg a mentősök betolták a hordágyat, a csapatorvos igyekezett tartani a lelket Delasban, akivel minden csapattársa lepacsizott mielőtt kitolták a pályáról.

A szurkolók persze nem kímélték a vétlenül sérülést okozó Hortit, akit edzője le is cserélt, ami jó ötlet volt Csirke Ferenctől, mert igencsak izzott a hangulat.. Aztán alig kezdődött újra a játék, amikor a lelátón rosszul lett egy nő, akit végül ölben vittek ki, mivel a hordágy már foglalt volt.

A Körmend végül nyert, így akárcsak a Falco, hazai győzelemmel kezdte az NB I. elődöntőjét.

NB I. elődöntő, első mérkőzések:
Egis Körmend – Pécsi VSK-Veolia 88-75 (25-11, 25-20, 18-27, 20-17)
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Szolnoki Olaj KK 78-65 (18-15, 29-15, 16-20, 14-15)

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcok második felvonását kedden rendezik.

További tartalmak