Musorujsag
Élő Eredmények

Nem jutott a legjobb nyolc közé a 3x3-as magyar kosárválogatott

Nem jutott a legjobb nyolc közé a 3x3-as magyar kosárválogatott

MTI
A magyar női 3x3-as kosárlabdacsapat három vereséggel zárta a csoportját, így a negyedik helyen végzett és nem jutott a negyeddöntőbe a minszki Európa Játékokon.

Egy sérülés miatt a Benke Sára, Böröndy Vivien, Jahni Zsófia összeállítású együttes cserelehetőség nélkül játszotta végig három mérkőzését, s miután pénteken hosszabbítás után kikapott a csehektől, szombaton délelőtt az esélyesebb németekkel szemben is alulmaradt.

Mivel a csehek is megnyerték a második meccsüket, a harmadik fordulós magyar-román csatának már csak a csoport harmadik helye volt a tétje, ennek ellenére óriási küzdelmet láthatott a közönség. Az elején többnyire a románoknál volt az előny, de aztán Jahni kétpontosával 12-12-nél utolérték a riválist a magyarok, majd Benke értékesített büntetőjével már náluk volt az előny. A hátralévő percekben szinte végig Böröndyék vezettek, s 18-16-nál már csak bő három másodperc volt hátra, de a románok egy vonalon kívüli dobással egyenlíteni tudtak.

Jöhetett a ráadás, s ez – csakúgy, mint egy nappal korábban, a csehek ellen – nem a magyaroknak kedvezett, az ellenfél gyorsan megszerezte a győzelemhez szükség két pontot, s ezzel a csoport harmadik helyét is.

Süle Krisztina szövetségi edző érthetően csalódottan értékelt az MTI-nek, ahogy fogalmazott, a lányok többet érdemeltek volna, hiszen rengeteget dolgoztak a felkészülés során.

„A csehektől elszenvedett vereséget bánhatjuk a legjobban, ott lelkileg nagyon sokat jelentett volna a győzelem. A németekről tudtuk, hogy nagyon erősek, itt pedig, az utolsó találkozón már két csalódott csapat csapott össze egymással. Ezt a mérkőzést mi veszítettük el, hiszen 18-16-ra vezettünk, nem szabadott volna hagyni, hogy a dudaszó pillanatában egyenlítsenek” – nyilatkozott a szakember.

A négyest a németek nyerték, rajtuk kívül a csehek folytathatják a legjobb nyolc között. A magyarok számára befejeződött a torna.

Eredmények:
B csoport:
Németország-Magyarország 19-9
Csehország-Románia 21-3
Németország-Csehország 21-14
Románia-Magyarország 20-18 – hosszabbítás után

pénteken játszották:
Csehország-Magyarország 20-19 – hosszabbítás után
Németország-Románia 21-8

A csoport végeredménye: 1. Németország 3 győzelem/0 vereség, 2. Csehország 2/1, 3. Románia 1/2, 4. Magyarország 0/3

A női 3×3-as kosárlabdatornán 16 csapat küzdött, illetve küzd az érmekért. A válogatottakat négy csoportba sorsolták. A körmérkőzések után minden csoport első két helyezettje jut tovább a negyeddöntőbe, majd elődöntő és döntő zárja a tornát.

A játékidő 10 perc. Az a csapat nyeri a mérkőzést, amelyik ezalatt eléri a 21 pontot, vagy a játékidő leteltével több pontja van ellenfelénél. Hosszabbítás esetén a második pontját szerző csapat győz.

További tartalmak