Novemberig nem léphet pályára a női kosárválogatott csapatkapitánya

Bokaműtét miatt novemberig nem kosárlabdázhat Raksányi Krisztina, a magyar női válogatott csapatkapitánya.

„Rekonstrukciós műtétre volt szükség, mert a bal bokámban gyakorlatilag nem volt szalagom. Tavaly valószínűleg teljesen elszakadhatott, már nem volt semmi, ami a lábamat tartotta volna. Ez nagy fájdalmakkal járt, de megfelelő kezelésekkel tudtam edzeni és játszani" - nyilatkozta klubja, a CMB Cargo-UNI Győr honlapján kedden Raksányi.

Hozzátette, 16 nap után cserélték le a fekvőgipszét járógipszre, ami augusztus 21-én kerül le a lábáról. Ezután kezdődik a gyógytorna, majd fokozatosan elkezdheti az edzéseket és az izmok visszaépítését.

„Most úgy tervezem, hogy november környékén esetleg már játékra jelentkezhetek. Elkapkodni nem szeretnék semmit, a legfontosabb, hogy teljesen rendbe tudjak jönni" - mondta a válogatott és a Győr csapatkapitánya.