Musorujsag
Élő Eredmények

Dárdai: El kell beszélgetnem egy-két játékossal

Dárdai: El kell beszélgetnem egy-két játékossal

m4sport.hu
A magyar szakember úgy véli, hiába értek el három év alatt szép eredményeket, még tisztázni kell pár dolgot.

Dárdai Pál együttese, a Hertha BSC pénteken kikapott a vendég Mainztól a labdarúgó Bundesliga 23. fordulójának nyitómérkőzésén. A mérkőzés előtt azt írtuk, a találkozónak egyértelműen a berliniek az esélyesei, hiszen az előző fordulóban a dobogós Leverkusen otthonában is nyerni tudtak, míg a kiesés ellen küzdő Mainz, előző három találkozóját elvesztette. A pozitív löket ellenére, a Hertha a szezon leggyengébb játékával kapott ki.

Dárdai Pál nem is rejtette véka alá véleményét, a Bildnek nyilatkozva kiemelte, ritkán szokott egyesével leülni a játékosaival beszélgetni, de a jövő héten sort kerít rá. Úgy érzi, erre azért van szükség, mert vannak olyan személyes problémák, melyek nem tartoznak az egész öltözőre.

Valami hiányzott a csapatából, sok volt az egyénieskedés, nem tudtunk csapatként együttműködni, pedig mi csak így tudunk eredményesek lenni. Három év után eljutottunk egy szintre, de még tisztázni kell pár dolgot” – mondta a korábbi szövetségi kapitány.

A Herthára egyébként is nehéz sorozat vár, hiszen a következő fordulóban a címvédő Bayern Münchenhez, majd a hatodik Schalke 04-hez látogat, vagyis egyik meccsen sem esélyesként lép majd pályára.

További tartalmak