2018-as Labdarúgó Világbajnokság

„A mostani helyzet tarthatatlan” – mondta a görög sportminiszter

A görög sportminiszter, Giorgos Vasileiadis a vasárnap este történtek miatt azonnali hatállyal, egyelőre határozatlan ideig felfüggesztette az ország labdarúgó-bajnokságát, ugyanakkor a belügyminiszter provokációról beszélt.

Ivan Szavvidisz, a PAOK Szaloniki futballklub tulajdonosa (középen) övtáskájában pisztollyal és testőrei kíséretében megy be a pályára az AEK Athén elleni bajnoki labdarúgó-mérkőzésen 2018. március 11-én. A georgiai születésű vállalkozó azt kifogásolta nem sokkal a lefújás előtt, hogy Jorgosz Kominosz játékvezető 0-0-ás állásnál nem adta meg a PAOK gólját les miatt. A sportminiszter válaszul felfüggesztette a bajnokságot (Fotó: MTI/EPA)
Korábban megírtuk, vasárnap letartóztatási parancsot adtak ki Ivan Szavvidisz, a PAOK Szaloniki futballklub tulajdonosa ellen, aki vasárnap pisztollyal ment be a pályára az AEK Athén elleni bajnokin.

2014 óta négy alkalommal szünetelt a bajnokság Görögországban, különböző rendbontások miatt:

- 2014 szeptemberében egy utcai összecsapás során elhunyt egy szurkoló, majd a játékvezetői bizottság alelnökét bántalmazták

- 2015-ben a Panatinaikosz–Olimpiakosz mérkőzés szakadt félbe szurkolói rendbontás miatt

- 2016 novemberében felgyújtották Jorgosz Bikasz, a Játékvezetői Bizottság elnökének nyaralóját

„Az elmúlt három évben a görög kormány komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy megtisztítsa a labdarúgást. Sok sikert elértünk már, de legalább ennyi feladatunk van még hátra. Nem engedhetjük meg, hogy ezek az erőfeszítések semmibe vesszenek. Nem akarjuk, hogy a múltban történt rendbontások megismétlődjenek. Nem hagyjuk, hogy visszatérjen az, amit egyszer már magunk mögött hagytunk” – mondta Giorgos Vasileiadis sportminiszter.

Legutóbb február végén történt botrány a PAOK stadionjában, akkor egy papírtekerccsel dobták fejbe az Olimpiakosz vezetőedzőjét. A meccset végül nem játszották le és a három pontot az Olimpiakosz kapta meg.

„A legfontosabb feladat a szabályok betartása, amelyek mindenkire vonatkoznak. Jelen helyzetben a bajnokság felfüggesztése mellett döntöttünk. A következő napokban egyeztetéseket kezdeményezünk majd a liga szereplőivel és a szövetséggel. Az UEFA-val is felvettük a kapcsolatot és a foci nem indul újra Görögországban addig, amíg nincs egy világos keret, egy közös egyezség a szabályokról és a következményekről. A mostani helyzet tarthatatlan” – zárta mondandóját a sportminiszter, majd hozzátette, egy új szabályrendszerre van szükség, amelyre mindenki rábólint.

„A szankciókat mindenkire alkalmazni fogjuk. A szabályok mindenkire nézve szigorúbbak lesznek és reméljük, mindenki el is fogadja majd.”