Musorujsag
Élő Eredmények
 

Montella: Ben Yedder volt a különbség az MU és a Sevilla között

A Sevilla olasz trénere szerint csapata főleg a második félidőben játszott jól és kerekedett felül a Manchester Uniteden, a győzelmük kulcsa a két gólt szerző Wissam Ben Yedder beállítása volt.

A Sevilla a hazai pályán játszott 0-0-ás döntetlen után az Old Traffordon 2-1-re legyőzte a José Mourinho fémjelezte Manchester Unitedet és jutott be a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé.

„Annak ellenére, hogy az első félidőben nem volt gólszerzési lehetőségünk, nagyon jól játszottunk" - mondta Vincenzo Montella. A Sevilla olasz edzője közölte: az angoloknak kevés helyzetük volt, s a különbséget a két csapat között a csereként pályára lépő Yedder jelentette két góljával.  A 73. percben beálló csatár négy perc alatt kettőt vágott az MU-nak és, mivel Lukaku révén csak szépíteni tudtak a hazaiak, nyolc közé lőtte a spanyol együttest.

„Fantasztikus volt - nyilatkozta játékosáról Montella. - Nagyon örülök, mert ő volt a különbség a két csapat között és mert korábban többször is szenvedett a döntéseim miatt."

Az olasz tréner a mérkőzés kapcsán elmondta, a megfelelő csapat jutott a negyeddöntőbe és megérdemelték a továbbjutást. Montella a szurkolóknak is megköszönte a biztatást, majd egy újságíró kérdésére, miszerint eljuthat-e a döntőig csapata, a vicces kedvében lévő tréner így válaszolt: „Ha megnyerjük a negyeddöntőt és az elődöntőt, akkor igen".

Vincenzo Montella szerint a csereként pályára lépő, Ben Yedder volt a különbség a két csapat között.  EPA/PETER POWELL



Az AS Roma idegenben szerzett góllal ejtette ki a Sahtar Donyeck együttesét, miután a 2-1-re elveszített első mérkőzést követően a hazai visszavágón Edin Dzeko góljával 1-0-ra nyert.

„Európa nyolc legerősebb csapata között vagyunk, ami azt jelenti, hogy mi is erősek vagyunk" - mondta Dzeko. A 89. percben lecserélt bosnyák támadót felállva tapsolták meg a nézők, ő azonban nem sajátította ki magának a dicsőséget. „Az ováció az egész csapatnak szólt, nemcsak nekem. Mindenki a maximumot nyújtotta, megérdemelten jutottunk a negyeddöntőbe" - tette hozzá Dzeko.

„Tovább akarok álmodni ezzel a csapattal, és csupán egyetlen ellenfelet akarok elkerülni, a félelmet" - mondta Eusebio Di Francesco. Az AS Roma edzője elárulta: egy együttesnek minden esetben meg kell őriznie a tartását, a keddi visszavágón is az tetszett neki a legjobban, hogy játékosai férfiként küzdöttek. Márpedig Di Francesco szerint ez a legfontosabb dolog, ha gólokat akarnak szerezni vagy álmokat valóra váltani.